Már 16 gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek.
A Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában újabb öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül hárman őrizetben vannak. A nyomozó főügyészség tegnap összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében, valamint több önkormányzati cégnél – végzett kutatást és lefoglalást.
A főügyészség öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként. A tegnap kihallgatott gyanúsítottak között van dr. Kiss László III. kerületi polgármester, egy önkormányzati vezető, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottja, akik jelenleg őrizetben vannak és a letartóztatásuk elrendelését indítványozza az ügyészség.
A polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint, dr. Kiss László a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.
A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.
A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Riasztó hírek érkeztek, hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni a szakemberek szerint Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.
- Mi történik a forinttal? Ennyiért tud most eurót váltani Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Most jött a hír: az árvíz miatt már a MÁV is korlátozásokat vezet be Az árvízi helyzet ellenére továbbra is biztosított a vasúti közlekedés a MÁV-Volán-csoport hálózatán, csak az Esztergom-Komárom vonalon kellett eddig korlátozást bevezetni a Duna mentén, ezen a szakaszon buszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform kedd délután az MTI-vel.
- Ilyen nagy lenne a baj? Már az egyetemistákat is mozgósítják az árvízi védekezéshez A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójával (EFOTT) közösen arra mozgósítja a magyar és a Magyarországon tanuló külföldi egyetemistákat, hogy önkéntes munkával járuljanak hozzá az árvízi védekezéshez.