Kate Moss brit szupermodell ma, azaz január 16-án töltötte be az 50. életévét - és még mindig ugyanolyan kulturális ikon, mint amikor több mint három évtizeddel ezelőtt fiatal modellként jelent meg a divatbemutatókon.
A dél-londoni születésű Mosst mindössze 14 évesen fedezte fel egy modellügynök, 16 évesen pedig már magazinokban és reklámokban szerepelt. Most, hogy 50. születésnapját ünnepli, nem nehéz belátni, miért számít még mindig a Vogue magazin egyik kedvenc címlapsztárjának - írja a CNN.
"Ő csak egy pimasz kölyök volt Croydonból" - emlékezett vissza a fiatal Kate Moss-ra a Vogue-nak adott interjújában Corinne Day fotós, aki 1993 márciusában fotózta a modell legelső Vogue-címlapját. "Nem olyan, mint egy átlagos modell... de tudtam, hogy híres lesz" - tette hozzá a fotós.
Ezt követően elképesztő ütemben szárnyalt a hírnév felé, majd a 180 centijével ő lett a 90-es évek hírhedt divatirányzatának, a "heroin chic"-nek (sápadt bőr, sötét karikák a szem alatt, lesoványodott arcvonások, androginitás és szálkás haj – olyan jellegzetességek, amelyeket a közvélemény a heroinnal vagy más drogokkal való visszaéléshez társított - szerk.) az egyik képviselője, amely ellentétben állt az akkori szupermodellek, Cindy Crawford, Naomi Campbell és Claudia Schiffer által népszerűsített megjelenéssel.
Rövid időn belül olyan luxusmárkák és divatházak reklámarca lett, mint a Burberry, a Chanel és a Calvin Klein.
Hosszú és mozgalmas karrierje során több mint 40-szer szerepelt a brit Vogue magazinban, többször pedig a címlapon is feltűnt. Bár vitathatatlan, hogy a fotózásokon kívüli megjelenései voltak azok, amelyek leginkább felkeltették az emberek figyelmét, de a közönség legalább annyira szerette a kifinomult, mint botrányos oldalát. Gobális stílusikon lett, miután az utcán is egyedi öltözékeket viselt.
A legendás fotós, David Bailey, aki a legikonikusabb felvételeket készítette Mossról, korábban a CNN-nek elárulta, miért olyan sikeres a brit modell: "Kate-nek egyedülálló szépsége van, amely teljesen demokratikus és univerzális vonzerővel bír".
Moss élete már a 90-es években is a bulvársajtó spekulációinak tárgyává vált, főleg amikor olyan sztárokkal randizott, mint Johnny Depp színész, Jefferson Hack magazinszerkesztő, vagy Pete Doherty, a The Libertines frontembere. Románcai mellett azonban a 2000-es években a drogfüggőségéről is részletesen beszámolt a brit sajtó, ami miatt elveszítette a Burberryvel, a Chanellel és a H&M-mel kötött modellszerződéseit.
Később azonban nyilvánosan bocsánatot kért, majd önként bevonult egy arizoniai rehabilitációs klinikára. "Rosszul éreztem magam, és eléggé dühös voltam, mert mindenki, akit ismertem, drogozott" - mondta egy 2022-es rádióinterjúban Moss. "Szóval az, hogy csak rám koncentráltak, miközben a lányomat is megpróbálták elvenni tőlem, rendkívül képmutató volt".
Kate Moss később felkerült a Forbes magazin "A világ legjobban fizetett modelljeinek" a listájára is. 2004-ben hivatalosan is visszavonult a kifutótól, majd saját modellügynökséget nyitott, később pedig létrehozta saját wellness-márkáját, a Cosmoss-t.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli hír: L. L. Junior exe már csak L. L. Junior ex-exe, ugyanis megint együtt vannak Lassan már lehetetlen követni a két sztár kapcsolatát.
- Friss hírek érkeztek Michael Schumacherről, megszólalt a család barátja Kiderült, hogyan tud a Forma-1-es legenda kommunikálni.
- Friss hírek érkeztek a balesetet szenvedett színésznőről: megszólalt az Országos Vérellátó Szolgálat Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese tett nyilatkozatot a balesetet szenvedett Sallai Nóra ügyében.
- Weisz Fanniról csodálatos kismamafotó készült, a modell csak úgy ragyog Weisz Fanni kismamafotózáson járt, ahol csodálatos képek készültek a várandós modellről.