Az áprilisi furcsa időjárás a gázszámlákba is bekavart.
Az enyhe február és március miatt sokan - jellemzően az éves szinten 1700 és 2500 köbméter között fogyasztók - mínuszos számlákat kaptak, ami azért volt, mert a gázszolgáltatók az előírásoknak megfelelően visszamenőlegesen is korrigálták az egy FHT-re jutó értékeket, azaz sávkorrekciót hajtottak vége. Azonban most arra hívják fel a figyelmet az ország egyik legnagyobb gázszámlákkal foglalkozó Facebook-csoportjában, hogy az elmúlt 10 nap hűvös időjárása furcsa eseteket hozhat - szúrta ki az Infostart.
A portál kérdésére (mivel a tanácsadó csoport privát) azt írták, hogy "egyrészt mivel nőtt az éves össz FHT, többfelé oszlik a 63645 MJ (ez az éves kedvezmény, amely jellemzően 1800 köbméter), azaz kevesebb jut egy FHT-re. Ez okozhat olyat, hogy a korábbi kedvezményesnek elszámolt fogyasztás most átkerülhet piaciba. A különbség pedig nagy, ugyanis a versenypiaci ár 767 forint/köbméter, míg a rezsitámogatott 103 forint körül van. Ugyanakkor az április össz FHT-ja nagyobb lesz a vártnál, azaz több kedvezményes esik most ide, nyilván azzal a kisebb szorzóval."
Tavaly szeptemberben egy FHT értéke 19 egység körül volt, ez április eléjen felment 23-24-ra, de a hűvös miatt most ez csökkenhet. Azaz szeptemberben még nagyjából 17 köbmétert kedvezményes gáz járt vegyes használat esetén arra "meleg" hónapra, április elején úgy nézett ki, hogy akár 20-21 köbméter járt volna szeptemberben. Ezt korrigálták a márciusi számláknál. Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, most ebbe variál bele a hűvös elmúlt másfél hét. Magyarán előfordulhat, hogy az igen bonyolult gázszámlákban lesz olyan tételsor, amely azt mutatja, hogy mondjuk egy márciusi fogyasztásért többet kell fizetni, mint az akkor számított - magyarázta a portál.
A tanácsadó csoportban figyelmeztették a felhasználókat: pontosan érdemes diktálni, mert éves szinten az MVM mindig megadja a hivatalosan előírt kedvezményt, és a hőmérséklet alapján is korrigálja az éppen esedékes gázszámlát úgy, hogy az éves fogyasztást és azt a bizonyos jelleggörbét is figyelembe veszi.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Elesett az M3-as autópálya, brutális baleset történt Bag térségében A járműveket is leterelik a sztrádáról.
- Rendkívüli hír: a Jobbik még létezik, ezt onnan tudjuk, hogy kilépett belőle valaki Berényi Gábor a DK-Jobbik-MSZP-Momentum-Párbeszéd közös képviselöjelöltje Szolnok 11. egyéni választókerületében lett képviselőjelölt.
- Magyar Péter éktelen haragra gerjedt, miután azt állították, hogy piramistátékszervezésért éveket töltött fegyházban legszűkebb környezetének egyik tagja A Metropol szerint a Magyar Péter gazdasági vezetőjeként aposztrofált nő nemrég jött ki a fegyházból, ahova egy bűnszervezet fontos tagjaként 1200 ember meglopásáért, átveréséért került. Magyar a Facebookon reagált, azt írta, feljelentést tesznek a "hazug cikkek miatt".
- Olyasmit csinált Orbán Viktor, ami Áder Jánosnak nem tetszene A miniszterelnök Esztergomban járt, és horgászni ment - de szerinte a volt köztársasági elnök kritizálta volna a technikáját.