Több tucat csótányt fedeztek fel a tantermekben, a folyosón és a mosdókban is, egy felháborodott szülő azt is tudni véli, mitől jelenhettek meg a rovarok.
A belvárosi ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium épületében több csótánnyal is találkoztak a diákok - jelezte a Blikknek egy aggódó szülő. Elmondása szerint az intézmény igazgatóját is értesítették az esetről.
A levél arra is kitért, hogy az igazgató közlése szerint az iskolában két héttel ezelőtt történt rovarirtás, úgy gondolja a csótányok épp a rovarirtó szer hatására másztak elő zugaikból. Az intézményvezető azt is állította továbbá a szülőknek, hogy ez a probléma mindig is jelen volt. A szülő értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a gimnázium igazgatósága gyakorlatilag tehetetlen egy ennyire fontos, akár a diákok és tanárok egészségét is veszélyeztető ügyben.
Krekus Zsolt igazgatóhelyettes szerint az iskolában az előírásoknak megfelelően negyedévente van kártevőirtás, a legutóbbi nemrég volt. Azt nem tudta megerősíteni, hogy tud-e az igazgató a most előállt helyzetről. Az intézmény épülete hatalmas, és mivel belvárosi ingatlanról van szó, lehetségesnek tartja, hogy közutálatnak örvendő kártevőfaj itt-ott felbukkan.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.