A legendás zenészt nagyon megviselte Török Ádám halála.

Mint azt a naphire.hu is megírta, 75 éves korában meghalt Török Ádám, aki a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere volt. Gyászoló felesége a halálával kapcsolatban úgy nyilatkozott: "Ádám a karjaim között halt meg. Egyszer azt mondta nekem, majd így, álmában szeretne elmenni. Olyan nyugodt volt az arca, soha nem fogom elfelejteni. Reggel óta csörög a telefonom, meglett férfiak sírnak és búcsúztatják Török Ádámot."
A zenésztársakat is megviselte Török Ádám halála. Demjén Ferenc a Star magazinnak árulta el, hogy nagyon megviselte, hogy elhunyt a zenésztársa.
"Nagyon fáj, hogy sokan, akik közel álltak a szívemhez, elhunytak a Covid miatt. Ez számomra feldolgozhatatlan. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy jó egészségnek örvendek. Éppen ezért úgy tervezem, amíg lehet, játszani fogok” - tette hozzá a zenész - szúrta ki a szeretlekmagyarorszag.hu.
Kapcsolódó cikkek
- Lang Györgyi mindent elrendezett a halála előtt: barátai örökölték a lakását Lang Györgyi egyik közeli ismerőse elárulta: az énekesnőnek nem volt sok mindene, de tudta, kinek mit szeretne adni és ezt meg is tette.
- Feladta a küzdelmet, elhunyt a népszerű műsorvezető Mindössze 45 éves volt.
- Először látogat királyként Romániába III. Károly Idén lesz 25. éve, hogy III. Károly első alkalommal érkezett Romániába 1998-ban.
- Le sem tagadhatná: így néz ki most Majka nagyobbik fia, Marián A rapper és családja Las Vegasban nyaral, amerikai útjukról rendszeresen posztolnak képeket közösségi oldalaikon, amelyeken két gyermekük is szerepel.