Hirdetés

Kiborult Demcsák Zsuzsa: durván megalázták a fogyása miatt

Garai Kitti portré Garai Kitti

A műsorvezető három év után legyőzte súlyos betegségét és több kilót leadott, de az egyik hetilap viszont a kábítószer-fogyasztással hozta össze a sikeres fogyását. 

Sokat fogyott Demcsák Zsuzsa, mióta sikerült leküzdenie súlyos pajzsmirigybetegségét. Egy hetilap azonban beletaposott a lelkébe, miután más hírességekkel együtt egy olyan összeállításba tették bele, ahol a heroinsikkről írnak, azt sugallva, mintha a műsorvezető is a kábítószernek köszönhetné a fogyását. 

Elsősorban emberileg aláztak meg, ráadásul a női mivoltomban is. Kikérem magamnak, hogy a megkérdezésem és a tudtom nélkül egy olyan összeállításba kerültem, ahol heroinsikkről beszélnek. 2022-ben a legalja, hogy ez megtörténhetett Magyarországon. Egyszerűen szégyen. Főleg, mert köztudott, hogy súlyos pajzsmirigybetegséggel küzdöttem. Három éven át keményen harcoltam azért, hogy meggyógyuljak, elhagyhassam a gyógyszereket és újra egészséges legyek

- kezdte a Blikknek Demcsák Zsuzsa, aki úgy véli, nem kell mindent eltűrnie azért, mert közszereplő. A műsorvezető szerint eldurvult az internet, egyre több a testszégyenítés, aminek most ő is áldozatává vált. 

Azt miért nem vesszük ugyanúgy testszégyenítésnek, amikor a vékony embereket bántják? Miért csak azt, ha a túlsúlyosokat? Számomra ugyanúgy bántó, hogy ilyen kontextusban alkottak véleményt rólam. Azért, mert valaki bármilyen okból lefogy vagy meghízik, nem lehet bántani. Én soha nem is tennék megjegyzést senki alkatára, hiszen nem tudhatjuk, mi áll a háttérben

- tette hozzá.

A műsorvezető hangsúlyozta: a fogyása mögött nem áll semmiféle heroinsikk. Elmesélte, a fegyelmezett életmódváltásnak, az egészséges táplálkozásnak és az edzésnek köszönhetően gyógyult ki a betegségből, aminek a hozadéka a fogyás. Demcsák

Zsuzsa és férjének válása és egy forgatási időszak is hozzájárult az életmódváltásához. 

Demcsák Zsuzsa nagyon kiakadt az alázás miatt, az pedig még jobban bántja, amit ez az ügy a gyermekeinek okozott.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés