Kijelentette, hogy valóban el van jegyezve.
Korábban a Naphire.hu is beszámolt róla, hogy alig néhány hónappal a válása után újra eljegyezték Demcsák Zsuzsát. Úgy tudni, hogy valószínűleg egy vidéki, milliárdos üzletemberről lehet szó, akivel talán a közös munka hozta össze.
A műsorvezető most a Blikknek mesélt a kapcsolatáról.
"Ami igaz és amit lehet rólam tudni, az az, hogy valóban el vagyok jegyezve. Úgy döntöttünk közösen a párommal, hogy minden olyan információ, ami a kapcsolatunkra vonatkozik, csak ránk tartozik és ezt szeretnénk is megtartani. Azt gondolom, elég annyi, ha megerősítem, hogy valóban eljegyeztek"
- fogalmazott.
Azt is elárulta, miért döntöttek úgy vőlegényével, hogy titokban tartják szerelmüket. Mint mondta, úgy gondolja, "szépen, bensőségesen, normálisan is meg lehet egy kapcsolatot élni", és ebbe teljesen felesleges bevonni mindenféle külső hatást.
Kapcsolódó cikkek
- Gyászol a zenevilág, elhunyt a Pogues frontembere Elhunyt Shane MacGowan, a Pogues frontembere. Az énekes, dalszerző 65 éves korában csütörtökön halt meg, miután egy ideje már kórházban kezelték agyvelőgyulladással.
- Shane Tusup és menyasszonya még nem tervezték, de örülnek, hogy szülők lesznek A munkakapcsolatukból alakult ki a szerelem.
- Undorító dolgokat művel G.w.M Kulcsár Edinával, tényleg elfogynak a szavak Már eddig is megosztotta a nézőket Kulcsár Edina és G.w.M új, fizetős realityje, amiben már láthattuk a rapper kórházi szenvedését is. Most azonban egyre durvább dolgok derülnek ki a házaspárról. Lehet, hogy nem annyira felhőtlen a kapcsolat, mint ahogy ők azt állították eddig?
- Galambos Lajos sem szilárdat enni, sem egyedül mosdóba menni nem tud, állítja az ügyvédje Nem javult, sőt, tovább romlott a zenész állapota a börtönben.