Hirdetés

Búcsút inthetünk a csillagos égboltnak?

Garai Kitti portré Garai Kitti

A fényszennyezés miatt egyre kevesebb csillagot láthatunk az égen, egy friss tanulmány szerint az éjszakai égbőlt évente átlagosan 9,6 százalékkal válik világosabbá. Ráadásul az állatvilágban is problémákat okozunk a mesterséges fénnyel, ugyanis sok állatfajt megzavar. A csillagászok számára is lesújtó a helyzet, ugyanis jelentősen nehezíti a munkájukat a fényszennyezés.

A Globe at Night projekt keretében a lakosság segítségével figyelték az éjszakai égbolt alakulását. Christopher Kyba, a Német Földtudományi Kutatóközpont munkatársa és kollégái a résztvevőket arra kérték, hogy az Orion csillagképet figyelve írják le, a környékükön mennyire fényes naplemente után az ég.

A csapat több mint 51 ezer beszámolót vizsgált meg, amelyek 2011 és 2022 között születtek. A szakértők műholdas adatokat is segítségül hívtak, és végül az adatok minőségének és mennyiségének tükrében a 2014-es évet jelölték ki viszonyítási pontnak.

Kyba szerint 2014 óta drámai ütemben csökkent az emberek által érzékelt csillagok száma. A fényszennyezés fokozódása nem egységes világszerte, az Egyesült Államokban például jelentősebb a folyamat, mint Európában. A vizsgált helyeken 2014 óta 7-10 százalékkal vált fényesebbé az ég, ami azt jelenti, hogy az emberek egyre kevesebb csillagot láthatnak az éjszakai égbolton - számolt be a 24.hu.

Döbbenetes jelenségnek lehettek tanúi a magyarok novemberben

Hivatkozás másolása

Ahogy arról korábban a Naphíre is beszámolt, Norvégiában november elején a sarki fény a megszokott zöld, zöldesfehér vagy sárgászöld helyett rózsaszínben tündökölt az égen. A beszámolók szerint a jelenséget Magyarországon is látni lehetett 2-3 percig, amit az Időkép kamerája Prédikálószéken és Mátraszentisvánon is megörökített.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés