Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy idős nő kedden Pécsen - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Mukics Dániel alezredes közleményében azt írta, kedden reggel érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Pécsen, egy családi házban egy elhunyt embert találtak.
Hozzátette: a Nagyszkókói úton lévő ingatlanhoz épített, lakásként berendezett, hatvan négyzetméteres melléképületben egy idős nő vesztette életét. A melléképületben egy gázpalackról működő szieszta kályha üzemelt csukott ablakok és ajtók mellett, a helyiség szellőzése nem volt megoldva.
A szóvivő felhívta a figyelmet arra: idén már 1020 alkalommal hívták a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 186-an szenvedtek mérgezést, tízen pedig életüket vesztették.
iemelte, a szén-monoxid nem csak régi gázkazánok hibás működése esetén keletkezhet, megfelelő levegő-utánpótlás hiányában bármilyen zárt térben égő nyílt láng forrása lehet a mérgező gáz fejlődésének. A tűz elhasználja a helyiség levegőjét, tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a már kis koncentrációban is halálos szén-monoxid - írta. Hangyúlyozta: nyílt lánggal működő berendezés esetén gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről, nem elég néha kinyitni az ablakot.
A szellőzés mellett a nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők mellé érdemes szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni. A katasztrófavédelem weboldalán elérhető az érzékelők pozitív és negatív listája - írta.
Néhány nap alatt már harmadszor csapott le a csendes gyilkos. Mint azt a naphire.hu is megírta, szén-monoxid-mérgezésben életét vesztette egy ember vasárnap Maglódon, szombaton pedig egy kecskeméti családi házban történt szén-monoxid-mérgezés, ott is életét vesztette egy ember.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Frissítették a meteorológusok az előrejelzést: egyelőre nem várható újabb csapadék Duna vízgyűjtőin Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
- Megizmosodott a forint, ennyiért lehet most eurót váltani Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Olyan nagy a baj az árvíz miatt, hogy keddtől a 2-es villamos vonalán is korlátozzák a közlekedést A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be, miután Karácsony Gergely a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán.
- Árvíz a Dunán: lezárták a vámosszabadi határátkelőt a forgalom elől A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.