Hirdetés

Csányi Sándor: "nehéz helyzetben van a bankszektor"

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Az OTP elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a magyar állam szerinte túlterheli a hazánkban működő bankokat. A szakember úgy látja, hogy az idén bevezetett extraprofitadó csak súlyosbított a helyzeten. Majd úgy fogalmazott, hogy nem érti néhány banknak miért éri meg még mindig itt lenni Magyarországon.

Teljesen érthetetlenek ezek a beavatkozások, és úgy érzem, nem látja mindenki tisztán a gazdaságirányításban, hogy a bankszektor igenis nehéz helyzetben van: osztalékbevételek nélkül számítva veszteséget realizál, és nem éri meg ide befektetni

- nyilatkozta Csányi Sándor, aki arról is beszélt, hogy hatalmas problémát okozna, ha a helyreállítási alap forrásairól év végéig nem sikerülnie megállapodni az Európai Unióval. Ezzel kapcsolatban kiemelte, az uniós pénzek hiánya 0,5 százalékkal csökkentené a gazdasági növekedést, míg a cds-felárakat növelné, a forintra pedig még nagyobb nyomást gyakorolna.

A szakember hozzátette, az elmúlt hét évben mintegy 57 milliárd euró, azaz évente a GDP 4,5 százalékának megfelelő összeg érkezett az Európai Unióból Magyarországra. Csányi Sándor megjegyezte, hazánk gazdasága erősen integrálódott az európai gazdaságba, így az ország „osztozik Európa sorsában” - írja a 444.hu.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés