A pénzét, az ékszereit, majd a házasságát is feláldozta egy budapesti családanya, mert egy csaló a kedvenc színésze nevében írogatott neki
Több mint ötmillió forinttal károsították meg az asszonyt, aki csak jegygyűrűjét nem adta oda érte.
A csaló azt hazudta Csillának a többek között a Sherlock című sorozatból ismert Martin Freeman nevében, hogy befagyasztották a számláit, ezért pénzre van szüksége - írja az Rtl.hu.
A Facebookon rengeteg rajongói oldala van a színésznek, egy ilyen oldal üzenőfalára posztolt az akkor még házas Csilla 2020 tavaszán, majd pár nap múlva privát üzenetben jött a válasz. Mint mondta, a színész szereti tartani a kapcsolatot rajongóival, azon kívül teljesen hiteles angolsággal megírt üzeneteket kapott, ezért nem gyanakodott.
Chatelni kezdtek, az ismeretlen szerelmet ígért, ő ezt elhitte, sőt maga is érzelmeket kezdett táplálni kedvenc sztárja iránt.
Később aztán érzelmi és pénzügyi függőség alakult ki közöttük. Majd egyik nap az ismeretlen azt állította, hogy befagyasztották a vagyonát, és, hogy az ügyvédnek kell fizetnie pénzt, hogy segítsen neki felszabadítani ezt a vagyont. Két év alatt összesen ötmilliót utalt át a csalónak. Még egy csaknem másfél milliós kölcsönt is felvett. Végül az ellentmondásos válaszok után rájött, hogy átverték. Nemrég tett feljelentést, de mint mondja, a csaló nem csak őt, a családját is tönkretette. "Egy házasságot rúgtam fel" - fogalmazott.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Horrorisztikus dolgot művelt egy férfi, hogy évekig felvehesse halott anyja nyugdíját Hat évig az édesanyja holttestével együtt élt egy brit férfi.
- Kitört a pánik, lövöldözés volt egy utasokkal teli buszon Egy utas és a buszsofőr vitatkozott össze, ami végül lövöldözésig fajult.
- Friss hírek érkeztek a szegedi gyilkosságról: három gyanúsítottat hallgatak ki A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.
- Legyenek résen! ATM-es csalók járják a fővárost, már több embert megkárosítottak Az elkövetők a VII. kerületi ATM-ek környékén szólították le áldozataikat, hogy "segítsenek" a pénzfelvételnél.