Sokaktól megvonják a családi pótlékot 2024 júliusától.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/penz-szamolas.inbox800x450.jpg)
A hatályos jogszabály szerint a családi pótlék (azaz iskoláskorúnál iskoláztatási támogatás) a tankötelezettség teljes időtartamára jár (ez ma már a 16. év betöltését jelenti), illetve addig, amíg a gyermek közoktatási intézményben tanul, de legfeljebb annak a tanévnek végéig, amikor betölti a 20. – sajátos nevelési igényű gyermek esetén a 23. – életévét. Mivel idén is rengeteg gyermek fog végezni a középiskolai tanulmányaival, ezért sokan számíthatnak arra, hogy megvonják a családi pótlékot júliustól.
Bár családi pótlék nem jár az egyetemista gyerek után, a felsőoktatási intézményben továbbtanuló gyermek beleszámít az eltartottak számába. Ez azt jelenti, hogy ha van kisebb testvér (vagy más kedvezményezett eltartott), aki után még jár családi pótlék, kérvényezheti a szülő, hogy a számításkor vegyék figyelembe az egyetemista diákot is. Ez azért is fontos, mert így magasabb összeget kaphatnak, ezt azonban csak a tanév megkezdése után, érvényes hallgatói jogviszony igazolásával lehet kérni, két hónapra visszamenőlegesen. Vagyis nem automatikus, és célszerű szeptemberben igényelni. - írja a Profitline az AzÉnPénzem.hu szakportál nyomán.
Ha nem egyetemen tanul tovább az érettségizett diák, hanem a szakképzésben, ismét közoktatási intézmény nappali tagozatán, akkor annak a tanévnek a végéig jogosult a szülő a családi pótlékra, amelyik évben a gyermek betölti a 20. életévét.
Nem jár azonban automatikusan, érettségi után igényelni kell. Ha elmúlik 20 éves, akkor ugyanaz a helyzet, mintha egyetemen tanulna tovább: vagyis nem jár a családi pótlék, de ha kéri a szülő, a gyermekek számába (eltartottként) beleszámíthat.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.