Az édesapa bűnösnek vallotta magát a bíróságon.
A napokban hozott döntést a bíróság annak az apának az ügyében, aki 2021. júniusában párjával együtt halálra éheztette egyéves kislányukat, miközben ők napi szinten gyorséttermi ételeket ettek.
A 26 éves Christian Miguel Bishop-Torrence és a 24 éves Sage Angel Rose Wright annyira elhanyagolták gyermeküket, hogy a kicsi alultáplálttá vált. A halála pillanatában kevesebb súlyt nyomott, mint amennyivel megszületett - írja a Tények. A portál beszámolója szerint kislányuk, a kis Georgia fuldokolni kezdett, alig kapott levegőt. Ekkor az apa egyik barátjának a javaslatára bevitték a kórházba a kislányt, aki nem sokkal később meghalt.
A rémült orvosok értesítették a Wichita Falls-i Rendőrkapitányság munkatársait, akik megállapították, hogy a baba súlyosan alultáplált volt, sőt sebeket is találtak a testén. A nyomozók szerint a nő és a férfi is tisztában volt azzal, hogy a kicsi hónapok óta csak soványodik, mégsem tettek semmit a tragédia elkerülése érdekében. A kicsi Georgiának az orvosok szerint már 9 és 11 kilogramm között kellett volna lennie ennyi idős korára. Ehhez képest 3,85 kilo volt halálakor.
A házaspárnak volt két idősebb gyyermeke is, akiket szintén éheztettek, azonban mivel ők idősebbek, így a szakemberek szerint várhatóan felépülnek majd.
Christian-t és párját még a kislány halálának napján letartóztatták, kihallgatták és őrizetbe vették, a bíróság azonban csak a napokban hozta meg a döntést az ügyükben.
A férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a nőre azonban még további tárgyalások várnak.
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes fordulat a körúti robbantás ügyében Mintent megváltoztathat egy most előkerült felvétel?
- Halálosan megfenyegette volt élettársát egy pápai férfi, nem tudta elfogadni a szakítást Kezdeményezték a férfi letartóztatását.
- Megütött egy rendőrt a Fidesz-székháznál, elítélték a tüntetőt A május 19-i diáktüntetés után azok között volt, akik testükkel tolták a rendőrsorfalat, de aztán ráadásul ököllel ütött az egyik egyenruhás fejére.
- (18+) Szörnyűség történt Várhosszúrétnél, holttestet találtak egy turistaösvényen Egy idős férfi az áldozat.