Könnybe lábad a szemünk! Szívmelengető módon tisztelgett a Coldplay Taylor Swift bécsi rajongói előtt
A Coldplay frontembere, Chris Martin egy kis támogatást adott Taylor Swift rajongóinak Ausztriában.
Szerdán adta az első koncertjét a négyből a Coldplay az Ernst Happel Staidonban, ahol Martin Maggie Rogers énekesnővel együtt Taylor Swift 2008-ban kiadott "Love Story" című slágerének akusztikus feldolgozását adta elő a közönségnek - írja a CNN.
A közösségi médiában közzétett videofelvételek szerint Martin "két igazi Swiftie-t" is felhívott a színpadra, miközben ő és Rogers előadták a dalt.
"Szeretettel énekeljük ezt a dalt Taylornak és a rajongóinak" - mondta a színpadon a Coldplay frontembere.
A brit zenekar az első jelentős fellépő a stadionban azóta, hogy egy meghiúsult terrortámadás miatt a szervezők a hónap elején lemondták Taylor Swift Eras Turnéjának a három bécsi koncertjét.
Az eredeti tervek szerint Swift augusztus 9-én, 10-én és 11-én adott volna koncertet Bécsben, azonban az osztrák hatóságok augusztus 8-án este bejelentették, hogy megakadályozták az ISIS által inspirált merényletet, amit éppen a sztár egyik ottani koncertjére terveztek.
- írta a hét elején Taylor az Instagram-oldalán, amiről korábban a Nap Híre is beszámolt.
A Grammy-díjas énekesnő a múlt héten folytatta turnéját, öt koncertet adott a londoni Wembley Stadionban.
Ami a Coldplay e heti koncertjein részt vevő koncertlátogatók biztonsági intézkedéseit illeti, a Live Nation GSA egy sajtóközleményt tett közzé az X-en (korábban Twitter), amelyben felvázolta a helyszín biztonsági tervét.
"A résztvevők, a művészek és a személyzet jóléte a legfőbb prioritásunk, és mint mindig, az Ernst Happel Stadion a koncerteket megelőzően is egyeztet a helyi hatóságokkal és partnerekkel, hogy mindenki biztonságát garantálja a helyszínen" - áll a közleményben.
A Coldplay a tervek szerint még szombaton és vasárnap ad egy-egy koncertet Bécsben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.
- Sokkolta a rajongóit a népszerű rádiós: rákkal diagnosztizálták Jamie Theakston rádiós műsorvezetőt rákkal diagnosztizálták.
- Megőrültek ettől a hírtől a rajongók! Egyszerűen elképesztő dobásra készül a Coldplay A Coldplay megerősítette, hogy két koncertet adnak Hullban, mielőtt jövő augusztusban a Wembley felé vennék az irányt.
- Bocsánatot kért az agresszív énekes a megütött gitárostól: „megbocsáthatatlanul viselkedtem” A Jane's Addiction énekese, Perry Farrell bocsánatot kért zenekari társaitól és a rajongóktól „megbocsáthatatlan viselkedéséért” néhány órával azután, hogy az újjáalakult együttes turnéjának második felét lemondták, miután pénteken verekedés tört ki a színpadon.