Az is kiderült, hogy a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben történt a brutális bántalmazás.

Ahogy a Naphire.hu is megírta: őrizetbe vett a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség négy büntetés-végrehajtási dolgozót, akik a gyanú szerint életveszélyesen megvertek egy fogvatartottat. A fogvatartott a figyelmeztetések ellenére ismételten megszegte az intézeti szabályokat, ezután két büntetésvégrehajtási dolgozó a fogvatartottal szemben testi kényszert és bilincset alkalmazott. A megalapozott gyanú szerint a felügyelők - akikhez később még két társuk is csatlakozott - túllépték a jogszerű intézkedés kereteit és többször megütötték a férfit, akit a mentők eszméletlenül, életveszélyes állapotban szállította kórházba.
Most a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága is megszólalt az ügyben. Közleményükben hangsúlyozzák: elítélik a fogvatartottak bántalmazását.
"Az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok, amelyek ellen szervezetünk minden rendelkezésünkre álló eszközzel fellép. A büntetés-végrehajtási szervezet kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkatársai még a legkevésbé együttműködő, verbális vagy akár fizikai agressziót tanúsító fogvatartottak esetében is higgadtan, jogszerűen és szakszerűen intézkedjenek"
- fogalmaznak, hozzátéve: a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben történt rendkívüli esemény kapcsán a börtön a szükséges intézkedéseket megtette.
Az intézet parancsnoka az eseményben érintett állománytagokkal szemben fegyelmi eljárást rendelt el, valamint őket szolgálati beosztásukból felfüggesztette.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött a hír: Brutálisan meggyilkolta a feleségét és a gyerekét a sztárügyvéd Dél-Karolina államban további 27 év börtönre ítélték, a fia és felesége elleni gyilkosság miatt már kétszeres életfogytig tartó büntetését töltő Alex Murdaugh egykori sztárügyvédet kedden.
- Drogbizniszből lett verekedés Bagon, de ami ezután történt, az már filmbe illő - videó Fényes nappal támadtak állítólagos adósukra és annak várandós párjára Bagon, válaszul a rendőrök ellepték a környező utcákat, majd a házkutatás során döbbenetes dolgokra bukkantak.
- Még a dubaji szigetét is felajánlotta a bűnbánó maffiózó, hogy megússza a brutális büntetést A rendőrségi informátorrá vált olasz maffiózó, Raffaele Imperiale átadta az Egyesült Arab Emírségek partjainál lévő mesterséges szigetét a hatóságoknak, annak érdekében, hogy enyhébb büntetést kapjon.
- Most érkezett: elfogtak egy terroristát Magyarországon Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával embercsempészként fogtak el Magyarországon - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.