Hirdetés

18+ Brutális gyilkosság történt Budapesten

Nap Híre portré Nap Híre

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, kifosztással, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással és okirattal visszaélés vétségével vádoltak. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet szerint a terhelt jó viszonyban volt a zárkózott természetű, szellemi fogyatékossággal élő és a saját neméhez vonzódó munkatársával – a sértettel –, akivel a munkahelyén kívül is rendszeresen tartotta a kapcsolatot. A vádlott – aki többször volt pénzzavarban – kihasználva a sértett iránta táplált érzelmeit többször kért és kapott kölcsön a férfitól. A két férfi egy munkahelyi rendezvényt követően találkozót beszélt meg 2021. december 27-ére. 

A terhelt elhatározta, hogy pénzének és értékeinek megszerzése érdekében megöli a sértettet és a testét a Dunába rejti. A találkozó éjjelén a két férfi elment egy pénzkiadó automatához, ahol a sértett felvett 144 ezer forintot a bankszámlájáról. Ezt követően a vádlott elcsalta a sértettet egy XXII. kerületi gyárépület mögötti kivilágítatlan területre, ahol rátámadt és addig szorította a nyakát egy nadrágszíjjal, amíg a férfi az eszméletét nem vesztette, majd a testét a közeli Duna partra húzta és belegurította a folyóba. A vádlott cselekménye következtében a sértett életét vesztette. A terhelt az este során megszerezte a sértett mobiltelefonját, a nála lévő laptopját és a 144 ezer forintnyi készpénzét is.

A vádlott ezen felül 2021. augusztus 31-én éjjel az egyik metróaluljáróban egy padon alvó, öntudatlan állapotban lévő személy nadrágjából kivett 60 ezer forintot, személyes iratokat és egy bankkártyát, valamint magához vette a férfi mobiltelefonját, hátizsákját, tabletjét és vezeték nélküli fülhallgatóját is. A terhelt a bankkártyával 14 alkalommal próbált meg BKK bérleteket és menetjegyeket vásárolni automatából és ebből 9 tranzakció sikeres volt. A vádlott cselekményeivel összesen több mint 350 ezer forint kárt okozott a sértettnek.

Az eljárás során a terhelt ez utóbbi bűncselekményben beismert és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, míg az emberöléssel érintett vádpont vonatkozásában csak bizonyos tényeket fogadott el. Az emberölés tényét elismerte, de a nyereségvágyat és az előre kiterveltséget vitatta. A bíróság azonban a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy ez a két minősítő körülmény egymással összefügg és a vádlott cselekményénél fennáll - olvasható a Fővárosi Törvényszék honlapján.

A bíróság a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként vette figyelembe a többszörös halmazatot, valamint azt, hogy a terhelt korábban már volt büntetve életellenes bűncselekmény miatt. Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben a terhelt és védője fellebbeztek. A bíróság döntése értelmében a terhelt a másodfokú ítélethozatalig letartóztatásban marad.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés