Ez fájni fog a budapestieknek: hamarosan autómentes lesz a Pesti alsó rakpart egy szakasza
A jövő péntektől, július 26-ától augusztus 15-éig a gyalog és "mikromobilitási eszközzel", például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Jane Haining rakpartot az Eötvös tér és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utca között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a gépjárművel közlekedők a lezárt útszakaszt a legegyszerűbben a Hungária-körgyűrűn kerülhetik el, a belvárosban pedig a Kiskörút, illetve a budai alsó rakpart használatát javasolják. Hétvégente továbbra is a Margit híd-Erzsébet híd (Irányi utca) között lehet autómentes környezetben élvezni a Duna közvetlen közelségét - tette hozzá a BKK.
Tudatták: a megnyitás kezdetét idén a Nagykörúton zajló vágányfelújítás ütemei, a végét pedig az augusztus 20-i állami szervezésű ünnepségsorozat helyszínigénye jelöli ki. Kitértek arra is, hogy a következő hetekben folytatódik a Jane Haining rakpart zöldítése is a BKM Zrt. beruházásában, jelentős részben a Közösségi Költségvetésen a budapestiek által megszavazott forrásoknak köszönhetően, és a lezárás ideje alatt a rakparton számos kulturális program várja az érdeklődőket.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Frissítették a meteorológusok az előrejelzést: egyelőre nem várható újabb csapadék Duna vízgyűjtőin Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
- Megizmosodott a forint, ennyiért lehet most eurót váltani Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Olyan nagy a baj az árvíz miatt, hogy keddtől a 2-es villamos vonalán is korlátozzák a közlekedést A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be, miután Karácsony Gergely a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán.
- Árvíz a Dunán: lezárták a vámosszabadi határátkelőt a forgalom elől A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.