Hirdetés

Bővül a BRICS, de mi lesz a dollárral?

Nap Híre portré Nap Híre

Mint ismert, augusztus 22. és 24. között ülésezett a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és a Dél-Afrikai Köztársaságot tömörítő BRICS országcsoport. A 15. alkalommal megrendezett csúcstalálkozónak most a dél-afrikai Johannesburg adott otthont.

A BRICS-csoportot alkotó országok vezetőinek csúcstalálkozóján hat új tagot hívtak meg a legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő csoportba.

A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az ATV Spirit Keleti Szemle című műsorában arról beszélt, hogy a bővítés Kína szerepét a BRICS-en belül nem rengeti meg, hiszen a blokkon belül Kína adja a legnagyobb GDP-t, neki van a legerősebb hadserege. 

Salát Gergely úgy látja, a kisebb tagországok egymás közti versengését hozhatja el a bővítés. Hozzátette, a csatlakozásnak az a célja, hogy a nemzetek diverzifikálják kapcsolataikat. Hangsúlyozta a szakértő, hogy így képesek lesznek lavírozni az Amerika és Kína vezette blokkok között, és meg tudják versenyeztetni az amerikai, valamint a kínai befektetőket a saját piacaikon.

A BRICS-ről mint politikai tömörülésről Salát Gergely azt emelte ki, hogy bár eredetileg gazdasági célkitűzésekkel jött létre, de ahogy alakul át a világrend, és ahogy fokozódik a feszültség a Nyugat és a Kína-Oroszország tengely között, úgy politizálódik át a BRICS is. hangsúlyozta, most már Kína és Oroszország számára a BRICS egy politikai eszköz, hiszen a G7-nek akarnak egy ellensúlya lenni.  

„Abból a szempontból ez már sikerült is, hogy a BRICS gazdaságai valamennyivel nagyobbak, mint a G7-é. De kezd összemosódni a gazdasági és a politikai érdekek, mert amikor arról van szó, hogy létrehozzanak egy BRICS-valutát, akkor az egyértelműen a dollár nagy ellenfele lenne a nemzetközi kereskedelemben. Így annak nagyon komoly politikai hatásai is lennének”

– jelentette ki.

Tan Ya, az UIBE BRICS Kutatási Központ helyettes igazgatója szerint a BRICS tagországai arra törekszenek, hogy a saját érdekeik mentén vegyenek részt a tömörülésben, így Brazília a dél-amerikai kontinensen, Dél-Afrika pedig az afrikai kontinensen töltenek be jelentős szerepet. Arról is beszélt az adásban, hogy az elmúlt években 96 projektet hajtottak végre.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés