Nincsenek szavak: halálos autóbalesetet szenvedett egy kismama, aki éppen a kórházba tartott szülni
A fiatal kismama, a meg nem született gyermeke és a nő édesanyja is életét vesztette a tragédiában.
Egy várandós nő november 8-án az édesanyjával együtt halt meg egy szörnyű autóbalesetben, miközben éppen a kórházba tartott, hogy életet adjon a gyermekének. A baleset szerdán tötént a brazíliai Caceredesben. A 26 éves Karolaine Vieira Palermonak korábban két vetélése volt, így már nagyon várta, hogy a kezében tarthassa a gyermekét, ám erre sajnos már nem kerülhetett sor.
A sajtóhírek szerint az autó, amelyben a 26 éves nő az édesanyjával utazott összeütközött egy másik járművel, ami a rossz időjárási körülmények miatt megcsúszott az úton. A sofőr állítólag áttért a szemközti sávba, ekkor ütközött össze Palermoék autójával, ami az ütközés következtében szó szerint kettészakadt - írja a The Sun.
Karolaine édesanyja, a 49 éves Ivonete Vieira Palermo a helyszínen életét vesztette. A kismamát kórházba szállították, ám a gyermeke életét nem lehetett megmenteni, néhány órával később pedig ő is elhunyt. Az autóban ült a gyermek édesapja is, aki könnyebb sérüléseket szenvedett.
Nagy álma volt, hogy anya lehessen
- nyilatkozta a helyi sajtónak Karolaine unokatestvére, Maria Julia Palermo, aki hozzátette azt is, hogy az egész családot sokként érte a tragédia, ugyanis úgy búcsúztak el tőlük, amikor a kórházba indultak, hogy később egy újabb családttaggal térnek majd haza - végül hárman elhunytak.
Kapcsolódó cikkek
- Erdogan mindenkiből totál hülyét csinált Ankara csak amerikai F16-os vadászrepülőgépekért és modern felszerelésekért cserébe hajlandó véglegesen hozzájárulni Svédország NATO-csatlakozásához.
- Csodálatos, ahogy a Hamász fogságából szabadult kislányt fogadják kis barátai - videó Az ötéves Emilia végre visszatérhetett a barátai közé.
- Csodálatos hír jött Ferenc pápáról Beszédét ugyan még nem tudta elmondani, de így is hatalmas dolgot tett: kerekesszék nélkül lépett be a terembe.
- Tényleg ezt tervezik az oroszok Magyarországgal? Döbbenetes dolog hangzott el egy interjúban Az orosz állami TV-ben arról ötleteltek, hogyan jöhetne létre ismét az Osztrák–Magyar Monarchia.