A műsor vendége élő adásban káromkodott.
A magyar televíziózás történelmében már többször is előfordilt, hogy élő adásban olyan történt, ami ellen már nem lehetett mit tenni. Ilyen például, amikor egy vendég vagy műsorvezető száján olyan csúszik ki, aminek nem szabadna és ezzel már utólag nem tudnak mit csinálni. Sőt, olyanra is volt példa, hogy valakit éppen ezért rúgtak ki. Mint ismert, Szebeni Istvánnak 10 évvel ezelőtt azért kellett távoznia az M1-től, mert a híradó alatt többször is káromkodott.
Nemrég Monoki Lehel műsorában az Arena4 csatornán voltak kellemetlen pillanatok élő adás közben, amikor Sebők Vili káromkodta el magát, majd Lehel rá is szólt, hogy hagyja abba.
Ez élő adás?
- tette fel meglepődve a kérdést Vilmos, amire Monoki Lehel rávágta, hogy "élő, persze, hogy élő". Később a nézők a hozzászólások között adtak hangot felháborodásuknak, ugyanis többen vannak azon a véleményen, hogy a műsorvezető mellett a meghívott vendégeknek is tudniuk kellene viselkedni - írja a Promotions.
Kapcsolódó cikkek
- Tátva maradt a strandolók szája: váratlan "vendég" zavarta meg a fürdőzést - videó Elképesztő videófelvétel készült az ausztráliai Perth egyik strandjánál. Ezen egy hatalmas ámbráscet látható, amint szokatlanul közel úszik a parthoz - annyira, hogy az úszók láthatóan megközelítették a bálnát és voltak, akik meg is érintették.
- Botrány a királyi családban, egy nő miatt mondott le a trónról az uralkodó 1936. december 11-én VIII. Eduárd, aki nem tudta összeegyeztetni a válófélben lévő Wallis Simpson iránti vonzalmát a királyi szerepével, megdöbbentő döntést hozott: lemondott a trónról, és ezzel véget vetett a kötelesség, a szerelem és a monarchia határait feszegető válságnak.
- Kiderült a magyarok titka, erre kerestek rá a Google-n Változatos témák kerültek fel a Google Kereső idei magyarországi topilstáira: a személyek közül Azahriah, a filmek közül az Oppenheimer, míg a receptek közül az őzlábgomba receptje foglalkoztatta idén leginkább a magyarokat.
- Azonnal törölje, ha ilyen e-mailt kap: kiüríthetik a bankszámláját Egy szörnyen veszélyes Disney+ csalás terjed e-mailben, amely képes arra, hogy teljesen lenulláza a bankszámláját. A kiberbiztonsági szakemberek most feltárták, hogy melyik az az üzenet, amire nagyon oda kell figyelni, és azonnal törölni, ha megkapjuk.