Borzalom, poloskák miatt kellett költöznie egy teljes osztálynak egy budapesti kórházban
Ágyi poloskák jelentek meg a Szent Margit Kórházban.

“A Budapesti Szent Margit Kórházban az egyik belgyógyászati osztályon, vélelmezetten beteg által behurcolt, sporadikus esetként észleltek ágyipoloska-fertőzést, járványról nem beszélhetünk” – írta az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFÖ) az RTL megkeresésére.
Az intézmény vezetése a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása céljából szigorított higiénés szabályokat léptetett életbe, az érintett területről “tiszta”, üres helyiségbe költözött át az osztály valamennyi betege – tette hozzá az OKFÖ.
A levélből az is kiderül, hogy minden beteg tiszta ágyneműt és hálóruhát is kapott. Az érintett kórtermeket, illetve a szomszédos helyiségeket zárlat alá helyezték a fertőtlenítés időtartamára.
“A rovarirtás első fázisa már megtörtént, amelyet egy újabb rovatirtás követ az ide vonatkozó előírásoknak megfelelően. Ezek után kerül sor a teljes terület fertőtlenítő nagytakarítására, ezt követően az osztály visszaköltözik az eredeti helyére. Preventív céllal nem csak a kórtermek, hanem az osztály valamennyi helyiségének fertőtlenítése is megtörténik. Fenti ok miatt beteget hazaküldeni vagy más intézménybe áthelyezni nem vált szükségessé” – tájékoztatott az OKFÖ.
Kapcsolódó cikkek
- Tragikus részletek a magyar rendszámú autó hollandiai tragédiájáról Többen meghaltak, amikor egy magyar rendszámú autó a vízbe zuhant Hollandiában.
- Borzalmas tragédia Budapest határában Szén-monoxid-mérgezésben életét vesztette egy ember vasárnap Maglódon - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
- Elkészült a magyar parlamenti javaslat, teljesen máshogy emelnék a nyugdíjakat Az Országos Nyugdíjas Parlament idén is elkészítette javaslatát, hogy milyen változásokat szeretnének a nyugdíjasok.
- Durva fordulat: alig kezdődött el, már vége is a télnek, jön a +11 fok Úgy tűnik, eddig tartott a tél, kedden már + 11 fok (!) is lehet.