Hirdetés

Ilyen nincs: Borkai Zsolt úgy értesült, példamutató a kapcsolata a feleségével

Garai Kitti portré Garai Kitti

Az ördög ügyvédje elleni bíróssági perben kedden és csütörtökön tanúként hallgatták meg az említett hajó valami utasát. Borkai Zsoltot csütörtökön idézték be tanúnak. Győr egykori porgármesterét zárt ajtók mögött hallgatták meg, a Blikk értesülései szerint egy külön erre a célra rendszeresített videóteremben tett vallomást, miközben össze volt kapcsolva a veszprémi tárgyalás résztvevőivel.

„Az ördög ügyvédje” blog működtetésével kapcsolatban személyiségi jogok megsértésének vádjával állt bíróság elé Czeglédy Csaba a Veszprémi Járásbíróságon. Kedd délután a szexvideó több szereplőjét is beidézték tanúnak, akik előtt – az ügyvédek, ügyészek, vádlottak jelenlétében – többször is levetítették az említett videót - idézte fel a lap.

"Egy ilyen procedúra valóban rendkívül kellemetlen, még akkor is, ha igazából olyan régen volt, hogy már el is felejtettem. Nem örül az ember ennek, de itt nem én vagyok a vádlott, én a sértettje vagyok ennek az ügynek" - jelentette ki Borkai. 

A keddi zárt tárgyaláson a lap információi szerint együttesen tekintették meg a 2018-as szexvideót, elemezve a látottakat. Ez esetben a vizsgálat célja, hogy a sértett tanúk nyilatkozzanak arról, felismerik-e magukat a felvételeket. Ezt fontos pontosítani ahhoz, hogy a személyiségi jogi sérelmeket tisztázhassák.

A portál azt írja, Borkai Zsolt gondterhelten lépett ki vallomása után az épületből.

"Nekem nem vetítették le a videót, az esetemben erre nem volt szükség. Arról van szó, hogy azok a felvételek és képek, amelyek megjelentek azon a blogon, nem az engedélyünkkel készültek. Nem is járultunk hozzá. Ez a személyiségi jogok súlyos megsértése. Ilyenformán az, hogy ki és hogyan volt szexuális kapcsolatban, nem kérdés ebben az ügyben. Hiszen már a kezdet kezdetén sem tagadtam, hogy én vagyok felvételen" – mondta a volt városvezető.

Borkai beszélt arról is, hogy már túl van ezen az egészen. "Talán azt is mondhatom, hogy minden rosszban van valami jó. Nagyon megerősített engem, hiszen ami nem öl meg, az megerősít. Jóval szorosabb lett a kapcsolatunk a feleségemmel és az egész családdal. Az elmúlt három év megpróbáltatásait közösen le tudtuk győzni. Szerintem ez külön példamutató, bár nem volt egyszerű" - fogalmazott Borkai.

– Már túl vagyok rajta. Talán azt is mondhatom, hogy minden rosszban van valami jó. Nagyon megerősített engem, hiszen ami nem öl meg, az megerősít. Jóval szorosabb lett a kapcsolatunk a feleségemmel és az egész családdal. Az elmúlt három év megpróbáltatásait közösen le tudtuk győzni. Szerintem ez külön példamutató, bár nem volt egyszerű – fogalmazott.

Borkai Zsolt azt is elmondta, hogy nem érez haragot azok iránt, akik ilyen helyzetbe hozták őt. Mint mondta, ami történt, megtörtént, ennek megvolt a következménye és nem tekint visszafelé. 

Mint ismert, 2019-ben hozták nyilvánosságra a jachton készült titkos felvételeket, ami Borkai Zsolt polgármester lemondását eredményezte. Bár ismét megválasztotta a város, röviddel később végleg visszavonult a politikától.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés