Összesen hat repülőtéren volt bombariadó szerda délután.
A Lille-i reptér közösségi oldalán azt írták, az egész repteret ki kellett üríteni. "A biztonsági szervek azonban mind a helyükön vannak és megállás nélkül dolgoznak" - tették hozzá.
Az AFP francia hírügynökség rendőri forrásoktól arról értesült, hogy összesen hat reptérrel kapcsolatban kellett elrendelni bombariadót. Lille mellett Brestben, Lyonban (a Bron reptéren), Nantes-ban, Nizzában, Touluse-ban és a párizsi Beauvais reptéren van még riadó.

Az Izrael és Hamász közötti konfliktus miatt egy tanárt késeltek halálra múlt héten Franciaországban. A francia kormány válaszul fokozta a biztonsági intézkedéseket. Hétfő este Belgiumban is terrortámadás történt, amit az Iszlám Állam vállalt magára - írja az Index.
Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, kedden szintén terrorveszély miatt kellett kiüríteni a Versailles-i kastélyt is Franciaországban.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális támadást indítottak az oroszok Ukrajna ellen Az orosz Fekete-tengeri Flotta egyik fregattja négy manöverező robotrepülőgéppel támadta Ukrajna katonai infrastruktúráját - számolt be szerdán az orosz védelmi minisztérium.
- Nem csillapodik a helyzet, elszabadult a pokol a magyar határon Több mint hétezren érkeztek Ukrajnából kedden.
- Egyre durvul a helyzet: Netanjahu bejelentette, Izrael elpusztítja a Hamászt Izrael a tűzszünet végeztével folytatni fogja a gázai háborút, hogy elpusztítsa a Hamász iszlamista terrorszervezetet - jelentette ki a Welt TV német csatornának nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
- Nagy a baj: újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról Ferenc pápa egészségi okokból lemondta részvételét az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28), amelyet a hét végén tartanak Dubajban - közölte kedden este Matteo Bruni szentszéki szóvivő, akit a Kathpress katolikus hírügynökség idézett.