Hirdetés

Eltűnt a boltok polcairól a hatósági áras tej

Garai Kitti portré Garai Kitti

Budapesten és Békéscsabán egyáltalán nem találnak árstopos tejet a vevők, de Baranya megyéből is azt jelentették, hogy nem lehet kapni hatósági áras tejet. 

A kormány januárban több alapvető élelmiszer árát is a tavaly októberi áron rögzítette, ezek közé tartozik a 2,8 százalékos UHT-tej is. Bár azt is előírták, hogy ugyanannyit kell belőle tartani, mint korábban, ennek ellenére most mégis eltűnt a boltok polcairól az ársapkás tej. 

A Tej Terméktanács megerősítette, hogy az árstopos tejből hiány van, aminek az az oka, hogy eddig már 70 százalékkal többet adtak el belőle, mint tavaly.

Elképzelhető, hogy a vásárlói igények olyan magasak, hogy időnként logisztikai fennakadások lehetnek. Egyértelműen az látszik, hogy óriási az igény a fogyasztók részéről, és az is látszik, hogy ez a tejkategória kannibalizálja más fogyasztói folyadéktej-kategóriák eladásait

- mondta Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója. 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón elismerte, hogy az árplafon magával hozhatja az áruhiány fenyegetését, épp ezért a kormány legkésőbb a jövő héten dönt arról, hogy október elseje után is fenntartják-e az élelmiszerek árstopját - írta az ATV az RTL Híradó tudósítása nyomán.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés