A volt brazil elnök házában többek között hamisított oltási igazolványokat találtak a rendőrök.
A hatóságok tájákoztatása szerint lefoglalták Jair Bolsonaro és felesége, Michelle mobiltelefonjait is. Sőt, Bolsonaro egyik volt segédtisztjét, Mauro Cid Barbosa főhadnagyot pedig őrizetbe vették.
A nyomozás egy bűnszövetkezet ellen irányul, amely állítólag hamis adatokat vitt fel az egészségügyi minisztérium rendszerébe, lehetővé téve, hogy oltatlan személyek vakcinálásukat igazoló iratokhoz jussanak a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások kijátszására - írja az ATV.

Sajtóinformációk szerint a brazil elnök, a lánya, Laura és egykori segédtisztje, Cid oltottsági adatait hamisíthatták meg. Mint ismert, Bolsonaro a pandémia idején többször is megkérdőjelezte a koronavírus veszélyességét, valamint a védőoltások hatékonyságát.
Részemről semmit sem hamisítottak. Nem oltattam be magam, kész, vége
- reagált a házkutatásra és a vádakra a volt brazil elnök.
Kapcsolódó cikkek
- Vérfagyasztó fotó: Felismerhetetlenségig roncsolódott a fiatalok kocsija A sofőr egy száguldó vonat elé hajtott.
- Szinte semmi sem maradt Bahmutból, szörnyű látványt nyújt a szellemváros Alig néhány száz ember maradt a hónapok óta ostromolt, majd orosz kézbe került kelet-ukrajnai városban.
- Németország kemény döntést hozott, ami Putyinéknak fájni fog Egy kivételével valamennyi orosz főkonzulátust bezáratják Németországban - közölték szerdán Berlinben.
- Ha ez igaz, Kim Dzsong Un rettenetes állapotban van A dél-koreai hírszerzés szerint az észak-koreai vezető mintegy 140 kilogrammot nyom, emellett jelentős alvászavarral küzd.