Hirdetés

Kiderült: ezért ölhetett a bódvalenkei gyilkos

Somló-Bakos Dalma portré Somló-Bakos Dalma

Nem kapott tőle pénzt kölcsön, ezért ölhette meg áldozatát a bódvalenkei emberölés gyanúsítottja.

A december 15-én történt gyilkosság elkövetésével vádolt, szombaton elfogott férfi letartóztatását vasárnap rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A rendelkezésre álló adatok alapján a feltételezett elkövető az esti órákban felkereste az idős asszonyt, aki miután közölte, nem tud pénzt adni neki, megkérte, hogy távozzon - írja közleményében a Miskolci Törvényszék.

A férfi ennek nem tett eleget, a polcról magához vett egy kést, fenyegetőzni kezdett, és nyakon szúrta az őt a házból kitolni próbáló nőt. Amikor az asszony a földre került, leszorította és többször megszúrta, majd átkutatta az ingatlant, de semmit nem talált.

A gyanúsított ugyan látta, hogy az asszony még életben van, elhagyta a házat anélkül, hogy segítséget hívott volna hozzá, így áldozata a helyszínen meghalt.

A bíróság a letartóztatást azzal indokolta, bizonyítottság esetén az elkövetett bűncselekményért - a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette - akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Egyben úgy vélte, hogy a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, a gyanúsított a szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné a bizonyítást.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés