Az ököritófülpösi Emilio az Alphaville Big in Japan című dalával dobta le az atomot a Megasztár nézőire, majd évekig énekesként építette a karrierjét.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből származó Szarka László 2010-ben országos ismertségre tett szert, mindezt annak ellenére, hogy - lássuk be! - esélye sem volt megnyerni a Megasztárt, amelybe benevezett. Ugyanakkor már az első meghallgatása során sikerült olyat alkotnia, amivel egyszer és mindenkorra berobbant a köztudatba. Ő ugyanis sosem tanult angolul, így a dalokat is úgy adta elő, ahogyan azt ő maga értelmezte, fonetikusan. Nem csoda, hogy a férfi Bikicsunájként lett a bulvárlapok címlapsztárja, magazin- és showműsorok szereplője.
Néhány éve a Sztárban sztár leszek! Műsorban került elő és akkor összegezte is a munkásságát, így kiderült, a Bikicsunájra alapozott karrierje a 2010-es évek közepén ért véget. “Olyan másfél-két éve felhagytam az énekléssel, nem igazán lépek fel. Előtte sokat jártam az országot az idegen nyelvű dalaimmal, ám szerettem volna magyar nótákkal, saját számokkal is fellépni. A menedzseremmel egy ideje megszakadt már a kapcsolatom, a végén már nem működött jól a közös munka, egyre kevesebb fellépésem volt és egyre több feszültség volt emiatt köztünk" - mondta 2018-ban a Borsnak és azt is elmondta: gyári munkás lett, a szerelmet pedig még keresi.
A Naphire.hu most a közösségi oldalon bukkant rá Szarka Lászlóra, aki a megkeresésünkre egyelőre nem reagált. Ugyanakkor jól látszik, aktív közösségi életet él, és rendszeresen oszt meg magáról friss képeket. A karrierje csúcsán 40 éves férfi ma már túl van az ötvenen is, de bátran tagadhatna le éveket, a sármja semmit nem kopott.
Ráadásul néhány éve a Szarka Lászlóval ellentétben profi énekes, Emilio is hasonló produkcióval rukkolt elő egy lottósorsoláson, majd minderről egy zseniális, önironikus klipet is forgatott Ganxsta Zolee közreműködésével.
Kapcsolódó cikkek
- Tinderen próbált párt keresni a One Direction egyik tagja, ám kitiltották Mindig is arról álmodoztál, hogy a One Direction egyik tagjával randizz? Akkor van egy rossz hírünk, elszalasztottad az esélyt.
- Demjén Ferenc hisztizik és csapkod Demjén Ferenc szerint kicsit el van rontva a közönség füle.
- Hernádi Judit nagyon, nagyon, nagyon szereti Karácsony Gergelyt A Jászai Mari-díjas színésznő nem sokszor beszél a nagyközönség előtt politikai témákról, azonban most kivételt telt. Kiderült az is, hogy nagyon szereti Karácsony Gergelyt.
- Baj van III. Károllyal? Nagyon fontos feladatot adott át Vilmosnak Károly király átadta fiának, a walesi hercegnek a Hadsereg Légierejénél betöltött tekintélyes szerepét. Az uralkodó helikopterrel érkezett a hadsereg repülési központjába, ahol találkozott Vilmos herceggel a katonai cím hivatalos átadására.