Hirdetés

Gyászol a tudományos szakma: elhunyt Bernáth László

Nap Híre portré Nap Híre

A pszichológus 69 éves volt.

Életének 70. évében elhunyt Bernáth László az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának (ELTE PPK) egyetemi tanára - olvasható az intézmény honlapján.

Az ELTE közleménye szerint Bernáth László harminc éven át volt meghatározó alakja az ELTE-nek, először a jogelőd Bölcsészettudományi Karon, majd a Tanárképző Főiskolai Karon, majd a Pedagógiai és Pszichológiai Kar megalakulásától az Iskolapszichológia Tanszéken, később a Tanácsadás- és Iskolapszichológia Tanszéken dolgozott.

A tudós matematika-fizika szakos tanárként végzett, majd érdeklődése a pszichológia felé fordult, e tárgyból diplomát az ELTE-n, PhD-fokozatot a Pécsi Tudományegyetemen szerzett.

Legnagyobb hatású tudományos közleményei a párválasztást befolyásoló tényezőkkel kapcsolatos eredményeit foglalják össze.

A párválasztási stratégiák evolúciós pszichológiai magyarázatait kutatva pécsi kollégáival együtt kimutatta a nők és a férfiak párválasztási stratégiáinak hátterét adó evolúciós pszichológiai mechanizmusokat.

Matematikai érdeklődése több kutatási témájában is meghatározó szerephez jutott. Így például nevéhez fűződik egy ismert optikai illúzió, az ún. Hermann-rács jelenség korábbi, évtizedeken át elfogadott magyarázatának kísérleti úton igazolt cáfolata, és annak bizonyítása, hogy az illúzió megjelenésének a rácsvonalak egyenessége a feltétele. Emellett számos cikke jelent meg a matematika tanításával és tanulásával kapcsolatban, különösen sokat foglalkozott a stessz és a szorongás tanulásra gyakorolt hatásával – írja az egyetem.

Kiemelkedő szakmai munkájáért és magas szintű tudományos tevékenységéért az évek során számos díjban és elismerésben részesült. 2020-ben lett egyetemi tanár, 2023-ban a Magyar Pszichológiai Társaság Ranschburg Pál Emlékérmet adományozott neki.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés