Egy ideje már Székesfehérváron élnek kislányával, most pedig komoly feladat vár rá.
Még áprilisban írtunk arról, hogy Berki Mazsi hátrahagyta budapesti életét, és új párjához, Zoltánhoz költözött Székesfehérvárra. Nem sokkal később már egy mozinál szúrták ki őket, ahol láthatóan jól érezték magukat, egy-egy csók is elcsattant.
Az üzletasszony most komoly edzésbe kezdett, nemsokára pedig az RTL Sztárbox című műsorában bizonyíthat. A felkészülést is egy székesfehérvári edzővel kezdi meg, mint mondja, jól érzi magát a városban, de azért hiányzik neki Budapest - írja a Blikk.
"Hatalmas megterhelés lenne a sok edzés mellett az ingázás is, ezért találtak nekem egy helyi edzőt. Szeretek egyébként Székesfehérváron lakni, megszoktuk már az új helyet, de a fővárosban vannak a barátaim, ők nagyon hiányoznak. Hetente azért egy-két napot Budapesten töltök, hogy intézzem a dolgaimat és velük is tudjak találkozni"
– mesélte Mazsi, aki párja, Zoltán családjával és barátaival is jó kapcsolatot ápol. Együtt ünnepelnek minden jeles alkalmat, és azon kívül is sokat találkoznak. Mazsi hozzátette, úgy érzi, a család befogadta őt és kislányát is, ezért nagyon hálás nekik.
Kapcsolódó cikkek
- Öt világsztár, akik megismerték a hosszú élet titkát A világ számtalan ikonikus sztárt ismert meg az évek során, akik a színpadon, a filmvásznon és a televízióban alkottak maradandót. Akad néhány köztük, akik megismerhették a hosszú élet titkát. Íme öt olyan világsztár, akik 90, sőt 100 éves koruk körül is velünk voltak és szórakoztatták és inspirálták közönségüket.
- Nagyon, nagyon szereti saját magát az RTL műsorvezetője Szabados Ági beszéde nagyon kiverte a biztosítékot.
- Tóth Vera kicsit sem fogta vissza magát, elmondta a véleményét Krausz Gáborról Krausz Gábor és Tóth Gabi másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elválnak útjaik.
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.