Hirdetés

Véget érhet a benzinárstop?

Somló-Bakos Dalma portré Somló-Bakos Dalma

Az egész ország ezt figyeli

Hivatkozás másolása

Az üzemanyagra vonatkozó árstop, ha marad is, csak bizonyos feltételekkel fenntartható. Tehát a benzin ára egyáltalán nem biztos, hogy ennyi marad 2023-ban is.

Már olyan benzinkút is van, ahol 10 literben maximalizálták a 480 forintos üzemanyag tankolását - hangzott el az ATV Híradójában

kis kutak nem kaptak üzemanyagot, a nagyobb láncok korlátoznak, így nem ritka, hogy egy autósnak több kutat is be kell járnia, mire tud tankolni.

A Magyar Ásványolaj Szövetség kihangsúlyozta, hogy már most komoly ellátási problémák vannak.

„Hogyha megint tovább viszik, és ugyanezen az áron, forintban, akkor valójában az lesz, hogy a fogyasztás tovább fog emelkedni, ugye ezt a tendenciát már látjuk. Ugyanakkor nem lesz elég finomítói kapacitás, és ha bármi történne a barátság kőolajvezetékkel, akkor már az alapanyag is hiányozni fog. Szerintem decemberben ezt át kell majd gondolni, hogy hogyan tovább” – mondta Balogh József. (A piaci ár és a magyarországi benzinár elszakadt ugyanis egymástól.)

Véget érhet a benzinárstop? Az ATV megkereste a Miniszterelnökséget, terveznek-e változtatást. Azt a választ kapták, hogy január elsejétől csak akkor tudják fenntartani a hatósági áras üzemanyagot, ha az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalan, a százhalombattai finomító pedig folyamatosan működik. A kormány továbbra is mindent megtesz a biztonságos üzemanyag-ellátás érdekében - tették hozzá.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés