Hatalmas változást hozott Stohl Luca életében az, hogy édesanya lett és most egy újabb kihívás előtt áll, amelyről boldogan beszélt.
Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, április végén búcsúzott el a képernyőtől, majd alig egy héttel később meg is született Stohl Luca első gyermeke. Az ATV műsorvezetője három hónappal a kis Róza születése után lapunknak elárulta, hogy a feje tetejére állt az életük, de nagyon hálásak a sorsnak, hiszen a kislánya igazán jó gyerek.
Most azonban nagyszerű hírt közölt a népszerű műsorvezető, ugyanis közölte, hogy
hamarosan visszatért a képernyőre.

Emellett továbbra is gondosan neveli a féléves kislányát, sőt egy másik meglepetéssel is előrukkolt, ugyanis társtulajdonosa és arca lett egy biokozmetikumokat gyártó cégnek - írja a Bors.
Hat hónapja, a babám születése óta már eleve egy új időszámításban vagyok, de az, hogy összetalálkoztam ezzel a márkával, most úgy tűnik, összefésüli a dolgokat az életemben. Úgy érzem, hogy most minden a helyén van. A logisztika pedig valóban más értelmet nyert az életünkben, de szerencsére nagy és támogató családom van, akik nagyon sokat segítenek. A pihenésre most nincs túl sok időm, de nem panaszkodom. Sőt, a képernyőre is hamarosan visszatérek, úgyhogy tényleg nem unatkozom
- mesélte lelkesen az ATV híradósa.
Kapcsolódó cikkek
- Csúnyán kiakadt Taylor Swift, reküdte a sajtósát az anonim pletykaoldalakra Taylor Swift sajtószóvivője nekiment azoknak a pletykaoldalaknak, amelyek szerint a popsztár titokban hozzáment volt párjához, Joe Alywnhoz.
- Gyászol Járai Máté, így búcsúzott az édesapjától A színész a közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt.
- Megtörte a csendet a Született feleségek botrányhős színésznője: "Muszáj volt megszegnem a törvényeket" Felicity Huffman végre megszólalt a 2019-es egyetemi felvételi botrányról.
- “Ne játsszuk meg magunkat!” – Ganxsta Zolee kemény szavakkal védi meg Istenes Bencét Tizennyolc éve ő maga is megtapasztalhatta, milyen egy ringben szembeszállni egy másik hírességgel. Az ATV #Bochkor kamerái előtt ugyanakkor szinte egyedüliként védte meg Istenes Bencét.