A reggeli álláshoz képest nagyot gyengült a forint a külgazdasági és külügyminiszter Bécsben tett bejelentése után.
Ahogy azt nemrég a Nap Híre is megírta, Szijjártó Péter közölte, Magyarország addig nem szavazza meg a készülő 11. szankciós csomagot, illetve az Európai Békekeretből az újabb kifizetést, amíg az ukránok le nem veszik az OTP Bankot a háború finanszírozóinak nemzetközi listájáról.
Nos, a külgazdasági és külügyminiszter bejelentése nem tett jót a forintnak, ugyanis a magyar fizetőeszköz egyből gyengülni kezdett az euróval szemben.
A szakportál kiemelte, Szijjártó bejelentése mellett az is a forint gyengülésének az oka lehet, hogy a Mol nem tárgyal tovább Ukrajnával, mert szerintük zsarolják őket. Erről ide kattintva olvashatnak bővebben.
Kapcsolódó cikkek
- Robog felénk a vihar: nyári meleg lesz, de ebben a 7 vármegyében leszakad az ég Ma sem ússzuk meg szárazon, a déli határ közelében és a Bakony térségében szükség lesz az esernyőkre.
- Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a rendőrség, ez Önt is érintheti A tömegrendezvények veszélyeire hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
- „Oszt jónapot!” 20 legendás/fejethetetlen/botrányos idézet a 60 éves Orbán Viktortól Ma ünnepli 60. születésnapját Orbán Viktor miniszerelnök, aki ebből a hat évtizedből közel 17 évet kormányfőként töltött.
- Borzalmas tragédia történt Debrecenben Az eset körülményei egyelőre nem ismertek.