A háború, az energiaárak és az elhibázott szankciók olyan mértékűvé emelték az inflációt Magyarországon, hogy azzal a jegybank nem tudott megbirkózni, ezért a kormány átvette az infláció elleni küzdelem feladatát és felelősségét - emelte ki a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött keddi kommentárjában a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
A kormány vállalta, hogy a családok védelme érdekében saját eszközöket bevetve letöri és 2023 év végére egy számjegyűre csökkenti az inflációt. A terv működik, a célzott kormányzati intézkedések hatékonyak és eredményesek, így ennek hatására a szankciós inflációt már az év vége előtt, várhatóan novemberre egy számjegyűre szorítja le a kormány - írták.
Ezt támasztják alá a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)legfrissebb adatai is, amelyek szerint már nyolcadik hónapja csökken trendszerűen az infláció mértéke, a kormányzati eszközök pedig már 12,2 százalékra csökkentették a szankciós inflációt 2023 szeptemberében. Ez az augusztusban látott 16,4 százalékhoz képest több mint 4 százalékponttal képvisel kedvezőbb szintet, ráadásul január óta ez jelenti a legnagyobb dinamikájú visszaesést az infláció mértékében - emelte ki a GFM.
Különösen kedvező fordulat azonosítható az élelmiszerárak alakulásában: míg éves alapon a kormány már harmadára - a 2022 decemberében látott 44,8 százalékról 15,2 százalékra - csökkentette a szankciós élelmiszerinfláció mértékét, addig szeptemberben az előző hónaphoz képest az élelmiszerek már olcsóbbá váltak. Mindez annak köszönhető, hogy a kormány az indokolatlan áremeléseket alkalmazó multinacionális kereskedelmi vállalatok megfékezése érdekében bevezette az online árfigyelő rendszert és elrendelte a kötelező árcsökkentő akciókat - hangsúlyozta a GFM.
Az árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy indulása óta a megfigyelt 62 termékkategóriából 56 termékkategóriában csökkentek az átlagárak, átlagosan 6,7 százalékkal.
Az üzemanyagok ára ugyanakkor nemzetközi és országspecifikus okok miatt - mint például a szállítás tranzitdíjának megemelése - az előző hónaphoz képest szeptemberben 3,3 százalékkal növekedtek, ami kedvezőtlenül befolyásolja az infláció csökkentésének ütemét. A GFM felidézte: az üzemanyagárak moderálása, így a családok és a gazdaság megvédése érdekében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szeptember 26-án egyeztetett a Magyar Ásványolaj Szövetséggel, köztük a Mollal, amelyen az olajipari szereplők együttműködésükről biztosították a kormányt. A Mol továbbá azt is rögzítette, hogy eltökélt a regionális viszonylatban is versenyképes üzemanyagárak biztosítása mellett.
Megállapítható, hogy az egyeztetés óta az üzemanyagárak kedvező irányba változtak, hiszen az akkor tapasztalt átlagosan 660 forintos benzin és 681 forintos gázolaj árhoz képest október 11-től átlagosan a benzin ára 610 forintra, míg a gázolaj ára 660 forintra mérséklődhet. Ezzel összességben 50 forinttal lehet olcsóbb a benzin és 21 forinttal a gázolaj ára - tájékoztatott a GFM.
Kapcsolódó cikkek
- Szívszorító tragédia: szörnyű halált halt egy idős magyar házaspár Két ember, egy idős házaspár halt meg lakástűzben a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaderzsen - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-t.
- Mi történik? Rengeteg határvadász mondott fel az elmúlt hónapokban Háromszáznál is több határvadász adta be a felmondását.
- Itt vannak a részletek: így segíthet Lehoczki Lászlónak, Magyarország hősének Mutatjuk, hogyan lehet segíteni.
- Összekapta magát a forint, nézzék, mennyit erősödött reggel óta Erősödött a forint hétfőn az euróval és a svájci frankkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a dollár ellenében viszont alig változott a jegyzése.