Héder Barna és Palik László egykor legendás páros voltak.

Héder Barna és Palik László több műsorban is együtt szerepeltek, ők alapították a Híd Rádió Kft.-t, ami a Rádió Bridge kereskedelmi adót működtette, kiadta az Autó-Motor magazint, valamint az 1996. január 1-jén indult magyar nyelvű Eurosport-adást is ennek a keretében szervezték meg.
Ezután elváltak az útjaik, Palik László egy ideig nem is élt Magyarországon. Héder Barnát a Blikk kérdezte kettőjük kapcsolatáról, mire a tévés ezt válaszolta:
“Hogy is mondjam…? Más irányba ment és fordult az életünk” - fogalmazott és hozzátette, hogy ma már egyáltalán nem beszélnek egymással.
A lap megkérdezte, volt-e valami, amin összevesztek.
“A mi történetünk, kettőnkre tartozik. Annak idején sok mindent csináltunk együtt. A Radio Bridge, egy fitneszklub, benne kávéházzal, az Eurosport magyar nyelvű adása, és még sorolhatnám - közös projekt volt. Jól tudtunk együtt dolgozni, de aztán véget ért. Azóta nem keressük egymást” - mondta el Héder Barna.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Titokban összeházasodott Szervét Tibor és Stefanovics Angéla A két színész a legnagyobb titoktartásban kelt egybe.
- Azt hittük, a világ összes béna magyarázkodását hallottuk már, de akkor jött G.w.M Alig 50-en voltak kíváncsiam élőben G.w.M-re, a rapper most megpróbálja elmagyarázni, miért. Bár ne tette volna.
- Rihanna megmutatta kisbabáját a világnak - FOTÓ Rihanna titokban hozta világra második gyermekét, most pedig megmutatta a nagyvilágnak.
- Nagy fájdalmai voltak Péter Szabó Szilviának, meg kellett műteni Évek óta küzdött már a fájdalommal.