A miskolci rendőrök több fiatalt is elkaptak, akik egy helyi plázában bántalmazták társaikat.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy elfogták azokat a miskolci "terrortiniket", akik megaláztak és megvertek egy diáklányt. Az esetekről videók is készültek, amelyek alapján büntetőeljárás indult ellenük.
A hatóságok közölték, hogy április 18-án a délután órákban jutott két olyan felvétel birtokába, amelyeken az látszik, hogy egy bevásárlóközpont parkolójában bántalmaznak és megaláznak egy-egy diáklányt.

Az egyik felvételen trágár szavakkal teli szóbeli megfélemlítést követően a támadó megüt egy másik lányt. A másik videóban a verbális agressziót és a pofont követően az elkövető térdre kényszeríti áldozatát, akinek bocsánatot kell kérnie - írják a police.hu oldalon.
A felvételek elemzése és az adatgyűjtések eredményeként a nyomozók másnapra azonosították a felvételeken szereplő 11 és 14 éves sértetteket, illetve a 15 éves bántalmazót is, aki mindkét esetben ugyanaz a lány.
Kapcsolódó cikkek
- Bíróság előtt Schadl György bizalmasa, elképesztő dolgot tett Ma folytatódik az utóbbi évek legjelentősebb korrupciós bűncselekmény-sorozatának tárgyalása, a végrehajtói kar volt elnökének sofőrje állt a bíróság elé.
- Elképesztő dologra bukkantak egy kőbányai lakásban Valószínűleg sokan nem is sejtették, mi zajlik a négy fal között, de aztán a nyomozók véget vetettek a dolognak.
- Horrorbaleset az M0-s autóúton, több kilométeres a torlódás Az Útinform szerint a nézelődés miatt rendkívül nagy, több mint 8 km-es a torlódás a balesettel érintett sávban, de az ellenkező oldalon is emmiatt araszolnak az autósok.
- Szörnyű tragédia történt a fővárosban tegnap este Egy motoros halt meg.