Hirdetés

Kitört a botrány: Elege lett az Operaház túlhajszolt balerinájának, beadta a felmondását

Nap Híre portré Nap Híre

Hat év után mondott fel a fiatal táncművész.

Felmondott a Magyar Állami Operaházban Kovács Noel Ágoston, aki az indoklásában közölte, a társulat "amatőr és inkompetens", a táncosok pedig "túl sokat nyeltek le az évek alatt". Reméli, hogy távozásával a vezetőség végre észreveszi, hogy a táncosok túl vannak hajtva, emiatt történnek a sérülések is - írja az Index.

A lap kiemelte, hogys a táncos az év végi Diótörő-széria utolsó előadása után köszönt el. Felmondólevelében kifogásolta, hogy a versenyek és az előadások között nincs idejük a pihenésre, illetve a mentális-fizikai felkészülésre. Állítása szerint az egész évad rosszul van felépítve, ugyanis túl sok a beütemezett előadás, a darabok pedig rendre kapkodva, az utolsó pillanatban készülnek el.

A következő évadra tekintve, remélem, még nem késő, hogy egy kicsit gondolkodjanak, és változtassanak a beosztáson, [...] mert ha visszaemlékszünk az eddigi évadra, minden egyes darab alatt számtalan sérülés volt [...]. Ennél még rosszabb, hogy lelkileg is teljesen le vagyunk merülve, és akármerre nézek a társulatban, senkin nem látom az őszinte mosolyt

- írta Kovács, aki szerint a társulat jelentős része azért cserélődik le évről évre, mert a táncosokat eldobják, ha nem úgy működnek, mint azt elvárják tőlük.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés