Szász Júlia már az otthonában lábadozhat.
Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, pénteken a Rómeó és Júlia-előadás közben balesetet szenvedett Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház művészei. Azonnal kórházba szállították őket, az előadást félbeszakították.
A baleset előadás közben, de a díszlet nézők által nem látható részén történt. A szerencsétlen esetet megelőzően Horváth Lajos Ottó tartotta kolléganőjét, Szász Júliát egy kis erkélyen. Az ismert színész állítólag váratlanul megszédült, emiatt mindketten átestek a korláton, majd több méter magasból a színpad deszkáira zuhantak. A két színészt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol megműtötték őket. Később az eset miatt lemondott tisztségéről a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila.
Most azonban remek hír érkezett, ugyanis a Nemzeti Színház a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy
Szász Júliát hazaengedték a kórházból. Az egész társulat nevében jobbulást kívántak a színésznőnek.
Kapcsolódó cikkek
- Pásztor Anna meghökkentő vallomása a kamerák előtt: “Sokkal jobb a szex most, 50 évesen” Meglepő kijelentéseket tett a népszerű énekesnő az ATV #Bochkor című műsorban, amikor a műsorvezető a kapuzárási pánikról kérdezte a vendégeit. Pásztor Anna a Nap Hírét beavatta a részletekbe is.
- Súlyos botrányba keveredett Rudolf Péter, hazugsággal vádolják a Vígszínház igazgatóját Székely Csaba drámaíró szerint politikai okokból üldözik és nem azért, mert nem tartja be a megbeszélt határidőket.
- „Semmim sincsen” - Bíró Ica kamerák előtt tett szívszorító vallomást Évek óta küzd az igazáért, és azért a vagyonért, amit az élete során szorgos munkával összeszedett: Bíró Ica az ATV A nő háromszor műsorban meglepő titkokat árult el az életéről.
- Megtörte a csendet Görbe Nóra: videón, ahogy párja, Gát György tragikus halálára reagál Soha nem voltak házasok Görbe Nóra és Gát György, de két közös gyerekük született. Görbe Nóra most elárulta, mit érzett, amikor értesült Gát György haláláról.