Brutális baleset történt egy építkezésen: Leomlott az állványzat, legalább 3 ember meghalt
Legkevesebb három építőmunkás életét vesztette Hamburg egyik legnagyobb építkezésén hétfőn reggel, mert leomlott az állványzat egy liftaknában.
Az első jelentések még öt halottról szóltak, később a tűzoltóság ezt úgy pontosította, hogy három ember vesztette életét, egy sérültet válságos állapotban szállítottak kórházba, több embert pedig még keresnek - olvasható a Bors oldalán.
Mint írták, a német tűzoltóság szerint a munkások a nyolcadik emeletről zuhantak az állványzattal együtt egy liftakna legmélyére. A törmelék az alagsortól a második emeletig ér, ami nagyon megnehezíti a mentést.

Kiderült az is, hogy a helyszínen mintegy hetvenen dolgoznak azon, hogy kimentsék a törmelékek alá szorult embereket. A baleset oka egyelőre nem ismert, a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket.
A mentésben dolgozók és a szemtanúk támogatására lelki tanácsadók érkeztek a helyszínre, és megalakult egy válságintervenciós stáb is.
A baleset a rekonstrukció alatt álló egykori kikötő területén, HafenCity negyedben történt, az Überseequartier nevű építkezésen, ahol lakó- és irodaházak, vendéglátóipari és bevásárlóközpont, új hajóterminál létesül Németország második legnagyobb városának egyik legnagyobb építési projektje keretében.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Vérfagyasztó videón a pénteki baleset: Helikopter zuhant az autópályára A baleset péntek délelőtt történt.
- Van okunk aggódni? Már a szomszédban van a veszélyes járvány Szamárköhögés-járvány ütötte fel a fejét Horvátországban, mert bár van ellene kötelező védőoltás, az alacsony átoltottság miatt a fertőzöttek aránya egyre nő - jelentette be Bernard Kaic, a horvát közegészségügyi intézet illetékese.
- Schobert Norbi rosszul lesz, ha ezt a hírt meglátja Lehet, hogy ő mindezt nem hiszi el, de a NASA történelmi eseményre készül.
- Henry Kissinger 13 évvel túlélte a New York Times róla szóló nekrológjának szerzőjét A Naphire.hu is beszámolt róla, hogy Henry Kissinger szerdán, 100 éves korában meghalt. A 20. század egyik, ha nem a legfontosabb államférfijának tartott Kissinger 13 évvel túlélte a New York Times egyik újságíróját, aki részt vett a róla szóló nekrológ megírásában.