Hirdetés

Tragikus baleset Székesfehérváron: zebrán gázoltak halálra egy nőt

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

A nő életét már nem lehetett megmenteni, a kórházban meghalt.

Tragikus baleset történt 2021 októberében Székesfehérváron, miután egy sofőr nem vette figyelembe a közúti lámpa piros jelzését és elütött két nőt, akik éppen a kijelölt zebrára lépett. A két gyalogos egy buszról szállt le, ezt követően próbáltak átmenni az út másik oldalára, amikor megtörtént a tragédia.

Az autó sofőrje éppen egy pékség felé tartott, és nem figyelt sem a gyalogosokra sem a piros jelzésre. A két nő már a felezővonalnál járt, amikor a férfi nem adta meg nekik az elsőbbséget és fékezés nélkül elgázolta őket. Az ütközéskor mindkét nő a kocsi motorháztetőjére, szélvédőjére, majd pedig az aszfaltra csapódott - olvasható az ügyészség közleményében.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

Az egyik áldozat sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette, míg a másik gyalogosnál maradandó fogyatékosság alakult ki.

Az ügyészség a napokban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a sofőr ellen. A hatóság a férfi ügyében szabadságvesztés büntetés kiszabását, valamint közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés