Hirdetés

Tömegbaleset történt az M86-oson, ketten megálltak segíteni egy balesetnél, majd beléjük hajtott egy tréler

Nap Híre portré Nap Híre

Szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták a komoly balesetet.

Szörnyű tömegbaleset történt csütörtökön az M86-os főúton, ugyanis Szombathely és Zanat között egy személyautó nekirohant a szalagkorlátnak, megpördült, majd az árokba borult. Szerencsére a balesetet két másik sofőr is látta, így egy kisbusz és egy személyautó is megállt volna, hogy segítsen, ám végül ők is balesetet szenvedtek.

A 112 Press információi szerint a két jármű még éppen csak lassítani kezdett, amikor a mögöttük hajtó román rendszámos tréler nekik csapódott. A tréleren húzott kocsi lerepült, akárcsak az építőanyagok. A lap kiemelte, hogy az egyik autóban három gyermek is utazott, de szerencsére semmi bajuk nem esett. Néhány embert a mentők a helyszínen elláttak, de senkit sem kellett kórházba szállítani.

Két fekete kocsi nagyon össze volt zúzódva, mondta is, hogy meglepődnék, hogyha nem vinnének innen kórházba valamit, a súlyos sérüléssel járó balesetet sem tartottam kizártnak, de később megtudtam, hogy nem történt nagy baj. Hatalmas mázli, elég lett volna, ha az a trailer ráborul valamelyik kocsira, amiben ülnek

- nyilatkozta egy szemtanú.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés