Hirdetés

Balázs Klári: "nem akartam beállni a sorba a szeretők közé"

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Friss interjú készült Balázs Klárival és Korda Györggyel, amiben a mindent elsöprő szerelmükről is beszéltek.

Az énekesnő a beszélgetés alatt elárulta, hogy az elején nem tudott túl sokat Gyuriról, bár a sármját és az izmos testét ő is észrevette. Amikor először indultak együtt turnézni, akkor bontakozott ki előtte a személyisége és ráött, hogy rengeteg közös van bennük. Jókat nevettek, ráadásul mindketten szeretik a művészeteket, amiről sokat beszéltek. Mai napig gyakran hallgatnak például a hajnalba nyúlóan olasz operákat.

Ha nagyon kell mondanom valamit, hogy mi változott a 43 év alatt, akkor mindössze annyi, hogy régen egy görög isten volt, most meg egy antik görög isten! 

- mondta nevetve Klárika, majd hozzátette: Gyurit nagyon szerették a nők és ő is a nőket, így ő maga nem akart beállni a sorba a szeretők közé. "1978-ban és ’79-ben is lehetett volna köztünk valami, de én nem akartam a strigulafalra felkerülni, aztán jött az 1980-as turné, a vokalistája lettem, megismertem jobban, és minden megváltozott" - tette hozzá.

Gyuri nagyon tud udvarolni. Mindent bedob!

- hangsúlyozta az énekesnő. A házasságukkal kapcsolatban elmondta, hogy konzervatív szemléletűek, így számukra nem létezik olyan, hogy nyitott házasság, ráadásul egymás nélkül nem is mennek sehova. "Én egy hangos oroszlán vagyok, de vissza tudok vonulni, amikor úgy érzem, hogy nem szabad tovább feszíteni a húrt" - emelte ki Klári, akinek elmondása szerint Gyuri makacs, ízig-vérig férfi, így gyakran hagyja győzni.

Alapvetően mi férfiként és nőként kezeljük egymást, ezek szerint a szerepkörök szerint élünk. Én felnézek rá, mellettem ő erős férfi lehet, akire mindig számíthatok, akinek a vállára támaszkodhatok, minden értelemben - írja a Híradó.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés