A különböző távokon több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt a szombatról vasárnapra halasztott 41. Lidl Balaton-átúszáson.
A szervezők tájékoztatása szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus, 5,2 kilométeres erőpróbát közel 9500 úszó próbálta leküzdeni, akiknek a délnyugati irányból kissé megélénkült szél miatt kialakuló hullámzás nehezítette a dolgát Közép-Európa legnagyobb taván - közölte az MTI.
Közel ezren vágtak neki a Balatonboglárról induló, majd egy félkört megtéve, oda visszaérkező 2,6 kilométeres távnak, illetve 700 lelkes amatőr SUP-deszkával abszolválta a Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-áthúzást.
"A halasztás ellenére is több, mint tízezren teljesítették a vízben vagy a vízen a 41. Lidl Balaton-átúszás különböző távjait. A vártnál kicsit erősebb reggeli szél ellenére is, a 41. évben is óriási sikert aratott az esemény" - mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója.
A legnagyobb hazai nyíltvízi úszóeseményre 1071 hazai település mellett 49 országból érkeztek a résztvevők, akik összesen több mint hatmillió forinttal támogatták a Bátor Tábor Alapítványt, a Várva Várt Alapítványt és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát.
Az esemény célba érkezőit mindhárom versenyszámban egyedi éremmel és a szponzoroknak köszönhetően gazdag célcsomaggal várták a szervezők.
Mint azt a naphire.hu is megírta, idén először Novák Katalin is átúszta a Balatont. A köztársasági elnök férjével együtt a Révfülöp-Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot teljesítette.
Kapcsolódó cikkek
- Tragédia Miskolcon, rohantak a mentők egy kirándulóhoz Sérült kirándulón segítettek a tűzoltók Miskolcon.
- Elképesztő felvétel: forgalommal szemben vágtatott egy csapat ló az az M5-ösön Öt elszabadult ló vette birtokba az M5-ös autópálya Budapestről kifelé vezető szakaszát. Az állatok nemcsak a forgalmat akadályozták, de jelentős veszélyt is jelentettek a sztrádán. Végül egy kamionos volt az, aki megakadályozta, hogy baleset történjen.
- Ilyet is ritkán látni: visszatáncolt a kormány egy korábbi bejelentéstől, akkora volt az elégedetlenség Pénteken derült ki, hogy egy törvényjavaslat-tervezet szerint a kormány szigorítana az idősek ingyenes fogászati ellátásának rendszerén. Azonban a családügyi szervek és az Idősek Tanácsának érvei után úgy döntött a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz (KIM), hogy mégsem vezetik be a korhatáremelést.
- Ezt a szabályt rengetegen nem ismerik, pedig a megszegése durva büntetéssel járhat Szabálysértésnek minősül és akár 65 ezer forint bírság vagy elzárás is járhat annak, aki a szemetesekből vagy az utcáról összegyűjtött visszaváltható palackokat dobja be a gyűjtőkbe.