Már csaknem egy éve folynak a harcok a kelet-ukrajnai Bahmut városában, amely során rengeteg orosz és ukrán katona vesztette életét.
A Ukrán Fegyveres Erők Keleti Csoportjának szóvivője hétfőn megszólalt a Bahmut elfoglalásáért vívott csatával kapcsolatban, amely során mintegy 100 ezer katona halt meg. Szerhij Cserevaty ezredes hozzátette, ezek durva becslések, de szerinte még ennél is több orosz katona vesztette életét a helyszínen.

Oroszország körülbelül 415 tüzérségi csapást mért az elmúlt 24 órában. Csak vasárnap 64 orosz katona vesztette életét.
Cserevaty hozzátette, Oroszországban a jelek szerint nincs kevés lőszer, még annak ellenére sem, hogy a Wagner-vezér ennek az ellenkezőjét állította korábban. Mint fogalmazott, "a Wagner-csoportvezető erre vonatkozó kijelentései nagy valószínűséggel azzal függnek össze, hogy túl sokat ígért Bahmut elfogásával kapcsolatban, és kitalálja ezt az ostobaságot a lőszerhiányról, mert nincs más győzelme" - idézte a tábornokot a 24.hu.
Kapcsolódó cikkek
- Provokáció a temetőben? Ezt tették a katona sírjával Ismeretlenek magyar feliratú öntapadós matricát ragasztottak az ismeretlen katona síremlékére Szatmárnémetiben, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség provokációnak tekinti a történteket.
- Brutális videó: a földön fekve, magyarul kiabál segítségért egy Koszovóban megsérült katona A felvételen az látszik, hogy a helyi szerbek botokkal ütik és dobálják a békefenntartókat, több sebesült katona pedig a földön fekszik.
- Hátborzongató tragédia: Villámcsapás ölt meg egy SUP-ozó férfit a barátnője szeme láttára Villámcsapás végzett egy SUP-ozó férfival Rodoszon - jelentette hétfő este a helyi sajtó.
- Pánik a kórházban: felcsaptak a lángok, három beteg meghalt A betegek a tűzre riadtak fel álmukból.