Egy felmérés szerint sokan vannak, akik úgy gondolják, irányítás mellett simán le tudnának tenni egy gépet, ha a pilóták erre valamiért nem lennének képesek. Ám ez nem ilyen egyszerű: ahhoz, hogy egyáltalán egy kereskedelmi járat pilótaülésébe ülhessen valaki, nagyon sokat kell tanulnia.
"Hölgyeim és uraim, mindkét pilóta munkaképtelen. Van-e olyan utas, aki a légiforgalmi irányítás segítségével le tudna szállni a géppel?" - valószínűleg a legtöbb ember pánikba esne, ha ezt hallaná utazás közben, ám érdekes módon sokan vannak azok is, akik úgy gondolják, meg tudnák csinálni.
Egy januárban közzétett felmérés szerint a felnőtt amerikaiak körülbelül egyharmada gondolja úgy, hogy egy ilyen helyzetben helytállna pót-pilótakánt. A férfi válaszadók körében ez az arány 50 százalékos volt - írja a CNN.
Persze vannak helyzetek, amikor ez tényleg így van: tavaly például Darren Harrisonnak - miután a pilóta elájult - sikerült letennie egy kéthajtóműves repülőgépet Floridában egy légiforgalmi irányító utasításai alapján, aki történetesen egyben repülésoktató is volt.
Az ilyen incidensek azonban általában kis, egyszerű repülőgépeken történnek. Egy sokkal nagyobb és nehezebb kereskedelmi járat vezetése teljesen más tészta.
Nem oldható meg minden robotpilótával
Hivatkozás másolásaA pilóták repülési idejük 90 százalékát a robotpilóta-rendszerek ellenőrzésével töltik, és meggyőződnek arról, hogy minden rendeltetésszerűen működik. A fennmaradó 10 százalékban a problémák kezelésével, gurulással, felszállással foglalkoznak.
A fel- és leszállások vitathatatlanul a legnehezebb feladatok, amelyeket a pilóták végeznek, és amelyeket mindig manuálisan hajtanak végre. Csak nagyon kevés esetben, és csak néhány repülőgéptípus esetében használhatja a pilóta a robotpilótát a repülőgép leszállásához.
A leszállás megköveteli a repülőgép irányának és süllyedési sebességének pontos ellenőrzését. A pilótának emellett figyelnie kell a hajtómű teljesítményét, a szárnyak csűrőlapjainak beállítását, közben folyamatos kapcsolatban kell lennie a légiforgalmi irányítással, és rengeteg ellenőrzőlistán kell végigmennie.
Sok tanulás előzi meg a repülést
Hivatkozás másolásaA pilótáknak, mielőtt egyáltalán beülhetnének a gépbe, aerodinamikát, repülési jogot kell tanulniuk, és rengeteg szabályt kell a fejükbe vésni. Meteorológia, navigáció, hajtóműfelépítés - csak néhány azok közül, amiben mind járatosnak kell lenniük. Ha ez megvan, jöhet a gyakorlati rész - persze nem egyből a nagy gépeken, hanem általában kicsi sportrepülőkön. Csak évekkel később kezdhetnek kereskedelmi járatokon dolgozni, ehhez addig sok vizsgát kell letenniük.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Vigyázat, óriási veszély: a mesterséges intelligencia lehallgathatja a munkahelyi beszélgetéseidet Nagyon vigyázni kell azzal az innovatív irodai technológiával, amely a mesterséges intelligenciát használja, ugyanis képesek vele lehallgatni a munkahelyi pletykákat és beszélgetéseket. Sajnos fennáll a veszélye annak is, hogy a technológia kiszivárogatja a céges titkokat.
- Azt hitted neked kell sokat várni? Ez a nő 48 év után tudta meg, miért nem kapott választ az álommunkahelyéről Egy nő, aki 48 éven át azon tűnődött, hogy miért nem válaszoltak álmai álláspályázatára, végre rájött, mi történt.
- Kiköptük a kávét: az RTL sztárja szerint simán lehet, hogy lapos a Föld Az X-Faktor egyik zsűritagja szerint „be van bizonyítva, hogy laposföld is létezhet”.
- Sokk a Sztárboxban: mit művelt Noszály Sándor, miután kiütötte Pulai Imrét? Már az első menetben kiütötte ellenfelét Noszály Sándor a Sztárboxban.