Hirdetés

Az embertelen bíró közönye miatt rabkórházban halt meg a tanár

 portré

Kétségbeesetten panaszkodnak az elítéltek, miszerint a börtönökben nem kapják meg a megfelelő orvosi ellátást. Ezt a BVOP minden alkalommal közleményében cáfolja.

Mindenesetre az agyvérzésben elhunyt M. Richárd halála kapcsán indult büntetőeljárás sok kérdésre választ adhat. Ez azonban már mit sem segít az 53 éves Kertész Ferencen, aki a rabkórházban halt meg.

A magyar-történelem szakos tanár kálváriája két évvel ezelőtt kezdődött, amikor zavartan viselkedett a folyosón és egy szomszédja rendőrt hívott. A vége az lett, hogy két hónapora bekerült az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben (IMEI), majd kiderült: már nem szükséges a gyógyszeres kezelése.

Közben vastagbélrákot diagnosztizáltak nála, kétszer megműtötték, aztán a nyelvén is daganatot találtak - írta az rtl.hu a Házon kívül című másorra hivatkozva. "Telefonált nekem és azt mondta, hogy sajnos neki már itt a vég, azt mondták neki, hogy már csak rövid időre számíthat az életben. Felhívott, hogy elköszönjön, és mondta, hogy menjek haza, hogy édesanyámmal ott legyek, amikor erről hírt kap - nyilatkozta a férfi testvére a Házon kívülnek.



Ferenc ügyvédje hiába ostromolta beadványokkal a bíróságot, hogy legalább a betegsége miatt szüntessék meg a kényszergyógykezelést és függesszék fel az eljárást. Kovács Róbert Csaba szerint semmilyen bizonyíték nem volt arra, hogy a férfi elrejtőzne vagy elszökne. Testvére azt mondta, hogy Ferenc egy idő után már beszélni sem tudott a daganattól. Az édesanyjával úgy kommunikált, hogy leírta egy papírra az egyik rabtársának, hogy mit mondjon, és ő telefonált.

A bíró is látta, hogy Ferenc milyen állapotban van, ennek ellenére szakértőt rendelt ki. A szakvélemény elkészítése egyre csak csúszott, közben Ferenc átkerült a berettyóújfalui rabkórházba. A szakértő erre visszaadta a megbízást, mondván, ő budapesti szakértő és nem megy Berettyóújfaluba – mondta Ferenc testvére.

A szakvélemény így soha nem készült el. Kérvények sokaságát írták, hogy legalább civil kórházba vigyék át Ferencet, hogy a családja és a barátai vele lehessenek az utolsó napokban. Hiába: Ferenc a rabkórházban meghalt. Másfél évig tartották fogva, ítélet ezalatt nem született.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés