A szomszédos országban rengeteg magyar dolgozik, vannak ágazatok, ahol kiemelkedően magas a számuk, most kiderült, mennyit lehet ezekkel keresni.

Ausztriában nincs törvényileg meghatározott minimálbér, a minimális javadalmazást az ágazati kollektív szerződések tartalmazzák. Ez olyan megállapodás, amelyet az Osztrák Szakszervezeti Szövetség általában évente köt az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamarával vagy egy önkéntes munkáltatói szövetséggel egy adott ágazat munkavállalói számára - írja a HRportal.
Érdemes szem előtt tartani, hogy a legtöbb alkalmazott egy év alatt 14 havi fizetést kap, azaz az itt szereplő összegeknél a valóságban 17 százalékkal magasabb a bruttója.
Kereskedelmi alkalmazott
Hivatkozás másolásaA ruhakereskedelemben dolgozók bére az A osztályban 1817 eurónál (686 ezer forint), a B-ben 1874 (708 ezer forint), a C-ben 1945 (735 ezer forint), a D-ben 2041 (771 ezer forint) eurónál startol. A H osztályban legalább 13 év tapasztalattal már 5248 eurót (1,98 millió forint) lehet keresni. A dohányboltok eladói 2116 eurónál (800 ezer forint) nem kereshetnek kevesebbet.
Fémipari munkás
Hivatkozás másolásaA fémiparban 2000 euró feletti minimális bérekkel találkozunk. 2236 eurótól (845 ezer forint) indul a skála az első foglalkozási csoportban az első évben.
Építőipari munkás
Hivatkozás másolásaA 2023. május 1-től érvényes szabályozás szerint a segédmunkások bére az első két évben 2083 euró, míg a tizedik éve itt dolgozóké nem lehet alacsonyabb 2515 eurónál (950 ezer forint).
Vendéglátó- és szállodaipari alkalmazott
Hivatkozás másolásaA vendéglátóiparban 2023. május 1-től a legalacsonyabb havi bruttó fizetés 1800 euró (680 ezer forint) az ötös foglalkoztatási osztályban (a szakképzettség nélkülieknek). Aki például Bécsben a hármasba (szakképzett) tartozik, neki 2015 euró (761 ezer forint), a kettesben (részlegvezető-helyettes), már 2220 euró(839 ezer forint).
Fodrász
Hivatkozás másolásaBruttó 1770 euró (669 ezer forint) a fodrászok minimális fizetése az első évben. Aki legalább hat éve a szakmában dolgozik, neki már 1975 euró (746 ezer forint).
Kapcsolódó cikkek
- Kijött a lista, ezek a világ legdrágább városai A globális megélhetési válságnak még messze nincs vége, és ezt a helyzetet leginkább a nagyvárosok lakói viselhetik nehezen. Az Economist Intelligence Unit (EIU) által évente közzétett Worldwide Cost of Living Index szerint az átlagos megélhetési költségek idén 7,4 százalékkal emelkedtek, és az élelmiszerárak emelkedtek a leggyorsabban. A CNN most összeszedte, hogy az áremelkedések után melyek a világ legdrágább városai.
- (18+) Brutális emberölés: Migránsokat löktek a tengerbe az embercsempészek A dél-spanyolországi Andalúziában négy ember vesztette életét, akiket embercsempészek löktek a tengerbe egy motorcsónakról, majd elmenekültek - számolt be az esetről a hatóságok tájékoztatása alapján a spanyol sajtó csütörtökön.
- Nagy a baj: fokozott terrorveszélyre figyelmeztet a német belügyminiszter Fokozott terrorveszélyre figyelmeztetett csütörtökön Nancy Faeser német belügyminiszter.
- Az oroszok felfedezték az ukránok legféltettebb titkát és egyből brutális csapást mértek rá Avgyijivka térségében találtak egy alagutat az oroszok, amire a légierő több rakétát is kilőtt.