A Lidl fél évszázad alatt egyetlen boltból 32 országban 12 ezer üzletet magában foglaló hálózattá nőtte ki magát. Az infláció miatt egekbe szökő élelmiszerárak azonban komoly kihívás elé állítják a vállalatot, és felvetik a kérdést, hogy mikor számíthatnak a német fogyasztók újabb árcsökkenésre. Többek között erről is kérdezte a Bild a Lidl németországi vezérigazgatóját, Christian Härtnagelt.

Nem merek előre jelezni semmit, de áprilisban enyhe csökkenő tendenciát látunk az inflációs rátában, ez pedig reményteli. Még mindig tárgyalunk az áremelési igényeinkről, a vásárlóinknak tett ígéretünkben azonban mindenesetre fenntartjuk: a legjobb árak a legjobb minőségért – mondta a lapnak a Lidl németországi vezérigazgatója. Az interjút az Index szemlézte.
Härtnagel arról is beszélt, hogy idén már több mint hétszáz termék árát tudták csökkenteni. Mint mondta, nem terhelnek rá minden áremelkedést a vásárlókra, és folyamatosan tárgyalnak a beszállítóikkal.
A Lidl Németország jövőjéről elmondta, hogy sokkal digitálisabb lesz, és új termékek is megtalálhatóak lesznek náluk, mivel a vásárlók ízlése folyamatosan változik. Härtnagel szerint a teljesen automatizált üzletekre még sokat kell várni, mivel az ötlet még túl éretlen, de folyamatosan figyelemmel kísérik a technológia fejlődését, és igyekeznek mindent a vásárlóik igényeihez igazítani, valamint a fő tevékenységükre, az alacsony árakra összpontosítani.
Kapcsolódó cikkek
- Végre elkezdődhetett, amire mindenki várt Májusban csökkent az élelmiszerek világpiaci ára áprilishoz képest az ENSZ adatai szerint.
- Szörnyű állapotok uralkodnak a Mount Everesten, nagyon rossz a helyzet A Föld legmagasabb pontját sokan próbálják meghódítani, már magyarok is többször feljutottak - ez azonban sajnos negatív következményekkel is jár.
- „Monacói zászlóalj” - Az orosz oligarchák helyét ukrán milliárdosok vették át a francia Riviérán A Le Monde tényfeltáró riportban leplezte le a háború elől a francia tengerpartra költöző milliárdosokat.
- A Mount Everestnél van rosszabb is: kiderült, melyik a világ leghalálosabb hegye Bár az idén különösen veszélyes a Mount Everest megmászása, mégsem az a világ legveszélyesebb hegye.