Fontos figyelmeztetés érkezett, hamarosan rekordközeli árhullámok alakulhatnak ki hazánkban
Rekordközeli árhullámokat is hozhat a rendkívüli mennyiségű és kiszámíthatlan augusztusi csapadék a magyarországi folyókon, az elmúlt két napban hullott csapadék már árhullámokat indított el a Dunán, a Rábán, a Murán, a Dráván, a Sajón, a Tarnán és a Zagyva folyón is - közölte az MTI-vel az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken.
Mint a közleményben írták, pénteken megkezdte működését a vízügy országos műszaki irányító törzse, mert több igazgatóság munkáját kell összehangolni a következő napokban, mivel több napig, több hullámban kell jelentős csapadékra számítani.
A Rába-Répce, a Mura, a Felső-Dráva és a Zagyva-Tarna vízgyűjtőjén már reggelig is jelentős, az előre jelzettet meghaladó mennyiségű eső hullott, ennek hatására intenzív vízszintemelkedések indultak meg a Rába, a Mura és a Zagyva folyókon.
Az igazgatóság közlése szerint az Országos Vízjelző Szolgálat számításai alapján a következő hat napban a Duna vízrendszerén a Dunán Nagybajcsnál az elsőfokú, a Rábán, a Murán és a Dráván a harmadfokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó vízállás várható.
Budapestnél a tetőzés augusztus 9-én, szerdán este várható 500-550 centiméter körüli vízállással (az elsőfokú riasztást 620 centiméternél rendelnék el.)
A Tisza vízrendszerén a Tarnán elsőfokú, a Sajón és a Hernádon a másod-, a Zagyván pedig a harmadfokú árvédelmi készültségi szinteket meghaladó vízszintek kialakulása várható.

A vízügyi igazgatóság kitért rá: amennyiben az előrejelzésekben szereplő eső ténylegesen lehullik, akkor elsősorban a Rábán, valamint a Dráva vízrendszerén a valaha mért legnagyobb vízállási értékeket is meghaladhatja a tetőzés szintje.
Ahol önkormányzati védekezés van, ott a vízügyes szakemberek azonnal rendelkezésre állnak és műszaki segítséget nyújtanak, ha a települési védelemvezetők ezt kérik - tették hozzá.
Felhívták a figyelmet, hogy a hidrológiai előrejelzések részben a még le nem hullott csapadék alapján készültek, így a meteorológiai helyzet magas bizonytalansága miatt a hidrológiai előrejelzések jelentős bizonytalansággal terheltek.
Kapcsolódó cikkek
- Kaposvár környékét már ellepte a hó - mutatjuk, hol csap le a tél Magyarországra A nyugati országrészben hajnal óta folyamatosan havazik.
- Útnak indulna? Előtte olvassa el a Magyar Közút közleményét Folyamatosan végzi a hóeltakarítást és az utak síkosságmentesítését a nyugati országrészben a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely a téli útviszonyok, az ország többi részére is átterjedő havazás miatt szerdán fokozott óvatosságot kért az autósoktól.
- Most érkezett: Halálos lakástűz pusztított Bonyhádon Meghalt egy ember egy kigyulladt házban a Tolna vármegyei Bonyhádon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szerda délután az MTI-vel.
- Mit akar Orbán Viktortól Macron? Most kiderült Emmanuel Macron francia köztársasági elnök csütörtökön munkavacsorán tárgyal Orbán Viktor miniszterelnökkel Párizsban, az Elysée Palotában - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.