A szigetközi mellékágrendszernek köszönhetően lassul az árhullám levonulása.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel azt közölte, a szlovákiai Duna-üzemvízcsatorna karbantartása miatt a folyón levonuló árhullám nagyobb része magyar területen, a Szigetközön keresztül folyik le.
Az erős sodrással és sok uszadékkal érkező vizet azonban a mellékágrendszer lelassítja, ezért sem az alsóbb szakaszokon, sem Budapesten nem kell árvízvédelmi készültségre számítani.
Az előrejelzések szerint a csapadéknak és az árhullámnak a közeljövőben várhatóan nem lesz utánpótlása.
A Duna felső - bajor és osztrák - vízgyűjtőin az elmúlt négy-öt nap során területi átlagban 90-110 milliméter csapadék hullott, ami árhullámot indított el. Ennek tetőzése Pozsonyt szerda kora reggel hagyta el, pillanatnyilag a Szigetköz térségében tart - írták.
A megnövekedett víztömeg miatt a szigetközi árvédelmi szakaszokon kedden elrendelt elsőfokú (legalacsonyabb) árvédelmi készültséget szerda reggeltől másodfokra emelték, ugyanakkor - a mellékágak lassító hatása miatt - a Szigetköz alatti Duna-szakaszokon a vízállás sehol sem éri majd el az elsőfokú készültségi szintet - emelték ki.
Hozzátették: Budapestnél előreláthatólag péntek reggel, az alsó rakpart szintje alatt bő két méterrel következik be a tetőzés.
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes dolgot művelt egy buszsofőr Miskolcon Veszélybe sodorta az utasait egy buszsofőr, akinek a tettét levideózták.
- Siralmas anyagi helyzetük van a magyar fiataloknak A 18-35 év közötti magyar lakosság több mint 63 százaléka érzi bizonytalannak a jövőjét anyagi szempontból, ennek ellenére jelenleg mindössze csak a megkérdezettek 35 százaléka fekteti be a pénzét vagy tesz félre megtakarítási céllal – derült ki az OTP Bank friss felméréséből.
- Vitézy Dávidnak most lett elege, kipakolt az egykori államtitkár Egy rendőrségi videón akadt ki Vitézy Dávid, és hangot is adott a nemtetszésének.
- Furcsa hír jött az októberi nyugdíjakról - Önt is érintheti Akinek számlára érkezik a nyugdíja, az már október 12-én megkaphatja a pénzét, de a postás ennél jóval később hozhatja az ellátást.