Az ügyészség egy év felfüggesztettet, fogházbüntetést és 3 év közúti járművezetéstől eltiltást kért rá.
Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állítja bíróság elé a Tatabányai Járási Ügyészség azt a nőt, aki súlyos balesetet okozott Ácson, mert a kocsijában szétszóródó apróra figyelt.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az elkövető Ácson haladt a kocsijával 2021. július 23-án a mellette ülő utasával. A sofőr a kocsiban szétszóródó apróra figyelt, és közben balra kormányozta az autót, majd áttért az úttest másik oldalára, s fékezés nélkül elütött egy kerékpárost. A baleset következtében a bringás a jármű motorháztetejére esett, majd onnan az útpadkára zuhant.
Az ütközés közben a sofőr és utasa nem sérült meg. Az áldozatnak nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett, amely miatt maradandó fogyatékosságként értékelendő állapot alakult ki. Az ügyészség egy év felfüggesztettet, fogházbüntetést és 3 év közúti járművezetéstől eltiltást kért az elkövetőre.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Undorító dologra kényszerítette kisunokáját ez a magyar férfi A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint szexuálisan közeledett a fia által nevelt kiskorú sértett felé.
- Már betörni jár a Mikulás? Furcsa esetről számolt be a rendőrség Mint kiderült, nem a Télapó volt a ludas, az elkövetőt elfogták.
- Figyelem: ellepik az országot a rendőrök Bárki nagy bajba kerülhet, ha ezeket a szabályokat nem tartja be.
- Zebrán gázolt el két nőt a BMW-s Solymáron - most fogták el Mindkét nő súlyos sérülésekkel került kórházba az esetet követően.